Kis Dongó, 1954 (15. évfolyam, 1-19. szám)
1954-04-05 / 7. szám
8-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1954 április 5. Kis Dongó regénye A CSÁSZÁR UDVARI BOLONDJA (Folytatás.) No, hála Istennek. Laxenburgot legalább egy kicsit ösmerte a Gyuri gyerek. Ott már egyszer bejutott a császárhoz, pedig senki se akarta beereszteni. Három napi szabadságot kért az igazgatótól, hogy családi ügyben el kell utaznia, mire megindult és meg sem állott Laxenburgig. Ott állt megint a vártánál, a. vassorompós kerítésnél, ahol évekkel azelőtt. Olyan furcsa! Mintha éppen az a katona járna ott fel s alá, aki azelőtt. Még a bajusza is olyan. De most már Gyuri is katonaruhát viselt. A nagy katona szerető szemekkel pislogott az apró katonára és semmi kifogása se volt, hogy az a kapun bemenjen az udvarra. Eddig csak megvolnánk, gondolta magában Gyuri, de mit csináljon most? Kihez forduljon? Kolowrathoz fordulna, de az szigorú ember, visszakergetné az intézetbe és dehogy eresztené a felség elé az Akii kérvényével — kivált ha parancs van, hogy Akii nevét emliteni sem szabad. Legjobb lesz, ha meghúzódik valami bokorban s meglesi, mig a császár a parkba jön s akkor eléje áll és vakmerőén cdanyujtja a levelet. Csakhogy ez is kivihetetlennek látszott, mert valahányszor a felség sétára megy, a zsandárok előbb kikutatják a kertet. Az is megfordult fejében, hogy ha a császár kikocsizik, akkor künn az ut?án a kocsijába dobhatja a levelet. Igen, de a császár sokszor hetekig se kocsizik ki. Végre eszébe jutott az öreg Laube, a császár komornyikja; mikor a nővérével ide jött, ő viselte gondjukat, nyájas, piros arca, mint melegítő emlék derengett eléje a múltból. Miért ne kereshetné fel a kedves öreget? Tőle megtudhat valamit a császár napi programjából s aztán ahhoz tarthatja magát. Az ám, de az öreg Laube is megkérdezi, hogy mi szél hozta ide? Mit akar? Miért hagyta ott az iskolát? Ejh, hát egy kis ravaszság még nem hazugság, azt fogja I mondani, hogy Aklival akart személyesen találkozni. Úgy tesz, mintha nem tudná, mi történt Aklival, még talán szép szerével ki is veszi az egyenes szivü öregből, hogy Akii miért ! lett kegyvesztes, ami nagy I eredmény lenne, mert ezen fordul meg a védekezés módja. Az ilyen öreg szolgák sokszor többet tudnak, mint a nagy urak. A császári kastélyban pedig óriási nyüzsgés volt a mai napon, lakájok szaladgáltak keresztül-kasul a folyosókon, a konyhai részeknél kukták sürögtekforogtak, egy-egy fehérkabátos, fehér tányérsipkás alak ki-kibujt odújából hütőzni vagy tojáshabot verni, a máso; dik főudvaron fényes egy'enruháju tisztek jártak-keltek, az épület homlokzatánál a huszárok két százada volt felállítva j s a folyosóknál, bejáróknál díszbe öltözött kopj ás vitézek álltak őrt. Szóval, valami nagy , parádé volt a császárnál. De ez csak könnyítette Gyuri dolgát, Legszebb 300 magyar nóta egy 64 oldalas 6x9 inch nagyságú füzetben A LEGNÉPSZERŰBB UJ ÉS RÉGI MAGYAR NÓTÁK GYŰJTEMÉNYE TISZTA ÉS OLVASHATÓ NYOMASSÁL. Ara csak 5© cent, postán 5 cent szállítási dijjal 55 cent Eis Dongó — 7907 W. Jefferson Avenue — Detroit 17, Michigan — Utánvétellel (C.O.D.) nem szállítunk! -r BBBBBBBBBBBBBBBBBSIBBBBBBBBBBBBBBBBBBI,a a czifra sokadalomban könnyebb volt elvegyülnie. Bátran tartott annak az ismert bejáratnak, mely a komornyik lakosztályába vezetett; a kopj ások szó nélkül hagyták fölmenni a grádicson; előtte, de már följebb, egy nyalka huszártiszt lépegetett, aki véletlenü elejtette fehér keztyüjét, melyet a kezében tartott. A gombolyaggá gyűrt keztyü lecsúszott a garádicsról és gurult, gurult lefelé . . . A huszártiszt (egy óbester) hátrafordult erre, egy kis magyar káromkodással aposztrofálva a lefelé szaladó keztyüt, miközben kedvteléssel vette észre az utána jövő gyerek-katonát s rárivallt nyersen németül: — Add fel a keztyümet, te gyerek! Gyuri sértődve vörösödött ki a tegezésre és a “gyerek” szóra, egy percig habozva tűnődött, hogy fölvegye-e a keztyüt vagy megtagadja a goromba óbesternek ezt a legegyszerűbb udvariasságot is. —No mi az? — mennydörgő az ezredes csodálkozva. — Talán nem akarod felhozni? De már ekkor' lejebb lépett Gyuri vagy két grádicson a keztyüért, mert nem tartotta tanácsosnak, ily fontos küldetésben jelenetre adni okot. Fölvette a keztyüt s fölvitte az ezredesnek. — No, ezer szerencséd, kis baka, hogy felhoztad, mert bizony mondom, kétfelé hasítottam volna a tökfejedet. — Vagy én a magáét! — felelt a fiú, rendithetetlen nyugalommal nézve a szeme közé ős önkénytelenül kis spédájához kapott, mely csörömpölve mozdult rr°g oldalán. — Ejnye, gigom-gágom! — kiáltott fel az ezredes nagy örvendezéssel, egyszerre magyarra forditva a szót. — Kinek a fia vagy, ecsém? — Kovács Mihály óbesteré. — Parolát ide, hékás. Hát ’bizony észrevettem a viselkedésedről, hogy magyar anya szült, hanem már most jobb, ha kibékülünk, mert tudd meg 'te is, hogy kivel kötöttél ki atyámfia: én Simonyi óbester vagyok. Most utoagosan ijedt meg a fiú, láthatóag elsápadt. A hires Sibonyi óbester vitézségét szétvitték á mesék és legendák a világban mindenüvé, még oda is, ahol a padokat faragják. A legvitézebb huszár megelégedetten olvasta a saját dicsőségét a fiú arcán. — Semmi az — jegyzé meg nyájasan. — A farkas is csak odáig eszi meg az embert, 'ameddig kinn van a csizmából. Azontúl nem bántja. Nos, te még bent vagy a csizmákban. És megveregette barátságosan a vállait. — Hány órakor jön meg az uralkodó? — kérdé azután. — Miféle uralkodó? — csodálkozott Gyuri. — Hát melyik, ha nem a hesszeni, hiszen őt várjátok vagy mi? — Nem tudom — vallotta be a fiú. — Én nem tartozom az udvarhoz. Bécsújhelyi katonanövendék vagyok. — No, hát nagyra nőjj! — szólt az óbester, elválva a fiútól, miután fölértek a pompás, márványos korridorra. Az óbester jobbra ment, kevély sarkantyus lépteivel, a fiú balra tartott, a Laube apó lakása felé. Alig hogy egyet-kettőt lépett, hát ki jön rá szembe, topogó, apró lépésekkel: maga az öreg Laube. Mondja aztán valaki, hogy nincs szerencse! De mennyire megőszült, összeesett az öreg. Valami különös zöldes kabátot és nadrágot hoz a karján, a másik kezében fekete, aranyrojtos kalpagot tart. Gyuri mosolygós arccal siet feléje, de a Laube apó szelid kék szemei ismeretlenül szegfődnek rá. — Jó napot, Laube ur, hát nem ösmer rám? — De bizony, de bizony. A hangja olyan ismerős. Ah no, hogy is felejthettem csak el. Az a kis pompás magyar fiú... Oh, kicsi szivem, persze hogy maga az. No lám, no lám. Oh, hiszen már katona, valóságos katona, nyalka katona. Hop, fikom adta, hisz kardja is van. Bizony már meggyengülnek a szemeim, nem ösmertem volna meg, csak a hangjáról, mert a íülem még jó. Természetes, az olyan vén szamárnak, mint én, a füle tart ki legtovább. Pedig a szemem is olyan volt valaha, mint a sasé. Én voltam azelőtt ő felségének a legkedvesebb vadásza s bizony eleget vadásztunk egykor Ischlben az ön édes apjával is, az Isten nyugosztalja, de hol veszi itt magát, ahol a madár se jár? (Folytatjuk) —— ——» VÉDEKEZÉS Csépi borzasztó ellenséges viszonyban él Csapival. Ahol teheti ellene tör. A lelkész, mikor tudomást szerez a dologról, magához hivatja Csépit és igy szól hozzá: — Miért nem szereted te ezt a Csapit. Nem tudod, hogy a biblia szerint minden embert szeretni kell? — Azt tudom, — feleli Csépi — csakhogy mikor a bibliát írták ,még nem élt a Csapi. névnapra, születésnapra VAGY MÁS ALKALOMRA AJÁNDÉKUL rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a KIS DONGÓT, mert ez a legjobb, legolcsóbb ajándék minden magyai részére.
