Kis Dongó, 1954 (15. évfolyam, 1-19. szám)

1954-02-05 / 3. szám

I , 1954 február 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN A FÉRFIAK SORSA: A NO (Folytatás) Már egy esztendeje nem vol­tam otthon. Micsoda örömhírt viszek haza! Katica külön erre a célra fényképez tette le ma­gát. Oldalt is, szembe is, egy csupa lengő-szalag ruhában,, de mindenképpen gyönyörűen. A vonaton csak azért kötöttem ismeretséget a velemutazókkal, hogy a két fényképet elővehes­sen!. — Szép hölgy, — mondta az egyik. Csak az orra kissé he­gyes. — Mit mond? — hörkenek rá sértődötten. — Semmit, semmit — men­­tegetődzött a fráter, — lehet, hogy a fényképész ... és azért látszik olyannak. Megnéztem a képet, hát a profil-fényképen csakugyan he­gyeske volt az orra. Különös, hogy mindig néztem az arcát, de ezt a hibácskát nem láttam rajta. Otthon nem tudtak semmit az én boldog ismeretségemről. Hogy örülnek majd! Különö­sen a bátyámat nevettem előre. — Én is házasodok ám Pali! — fogom majd kiáltani diadal­masan. Mert ő is akkoriban házaso­dott. Azaz hogy már akkor esz­tendős házas is volt. Máig is emlékszem a vőlegénykori leve­lére, amelyikben a boldogságát festette: “Végre hát én is megtaláltam a szivemnek földi angyalát! Életemnek eddigi hullámos ten­geréből végre a házasság nyu­godalmas kikötőjébe jutok. Mi­csoda müveit leány! És micso­da égi szelidségü! Azt monda­nom sem kell, hogy formára is gyönyörű, mint valami alabas­­tromból faragott vizitündér!” Már negyvenesztendős volt akkor. És hogy hullámos ten­gerről beszélt, nem tudtam ha­marosan, hogy a szélben hul­lámzó gabonára gondol-e vagy hogy a sok falusi dorbézolásra. Fene vig legény volt! Nagy tán­cos és sarkantyu-pengető, — primadonnáknak lelkes kocsi­­húzója. Sohse hittem, hogy megházasodik. A levele többi részében el mondta, hogy a leány egy ak­koriban odaköltözött nyugal­mazott főispánnak a leánya. Nem is akarták neki adni, de a leány a Tiszának futott. A szülők aztán azt mondták, már akkor inkább a Palinak fus­son. A menyegzőre persze haza­mentem. A menyasszony nem csekély m e g lepődésemre éppenséggel nem olyan volt, mint valami alabástromból faragott vizi­tündér. Inkább lehetett volna mondani, hogy pipatajtékból faragott bécsi szobalány. Affé­le kacsalábu hitványka leány volt, aminők a vidéki szalo­nokban sárgafogu bár'kazongo­­ra mellett és almáriumon őr­zött penészes befőttek illatá­ban nevelkednek. Kissé finom­­kás, kissé méltóságoskodó, in­kább komoly, mint vig. Az egyetlen valami, amire megelé­gedéssel emlékeztem, az volt, hogy még hegyesebb az orra, mint az én Katicámnak. De­­hát gondoltam: az a fő, hogy boldogítani fogja a bátyámat. A lefolyt év alatt nem sok jlevelet kaptam hazulról. De nem is haragudtam érte: bol­dog embernek száraz a kala­márisa. Igen meglepett aztán, mikor ,a bátyám megvénült arccal fo­gadott az udvaron. A szokott ;fej, a régi vadlovat fékező erős dalia, De a szeme nem az a vi­dám csillogó, mint amilyen szo­kott lenni. A hangja sem az a vígan kurjantó. A mozdulatai is bágyadtak. — Beteg voltál? — Dehogy, — felelte a bá­tyám. Mégcsak nátha se volt rajtam. Aztán az anyám jött elém. Azon nem látszott változás. Az; öregasszony mindig egyforma;1 ha egyszer túl van a hatvanon. De a sógorasszonyka szintén idősebbnek látszott vagy tiz év­vel. A gyönge leányarcszint el­vesztette, s helyette valami sár­gás fehér szint öltött az arca, mint amilyen a régi avas már­ványszobroké. A karácsonyestét persze bol­dog beszélgetésben töltöttük. A bátyám valami püspöki asztal­ra illő tokaji máslást szerzett valahonnan. A vacsora is afféle falusi disznó-ölés után való csupajó, aminek csak a szagá­ra is félóráig nyalogatja oda­­künn a kutya a két pofáját. Csodálkozással láttam, hogy a bátyám olyan figyelmes az ?,sszonyka iránt, mintha vala­­'mi hozzánk vetődött királyné volna. Az asszonyka meg mint^ ha a bátyám nem is ura volna, hanem lakája. S mintha arra az egy napra megengedte vol­­ha a lakájnak, hogy közénk üljön és hogy feledtesse vele a isorsát és olykor gyöngyöcs­­kémnek szólítja. Csak ámuldoztam. Sehogyse hittem a szemem­nek, hogy az én bükkfa-dereku bátyám annyira hajlékony. Azt láttam volna inkább rendjén­­valónak, ha az asszonyka aláz­­kodik mellette. A mezei ember házában mindig a férfi az ur. No lám, hogy a nyakára ke­rekedett a hitványka bodza­­bél-kisasszony. Csak néztem: micsoda ko­moly apró kék szem. Micsoda. méltóságCiS mozdulatok azokkal a lapos kis kezekkel. — Eszik még gyöngyöcském? — Köszönöm angyalom, — feleli Pali. Ha megengeded, ab­ból a diósból adj még. Igazán remekeltél vele. Jolán elmosolyodott. Rám nézett: — Hát ti esztek-e efféléket ott a tiszti kaszinóban? — Nem igen, — feleltem. A mi szakácsunk vasúti étkező­kocsiról jött hozzánk. Az csak kirántott húst süt jól, meg hol­mi francia ételeket. — Dehát csak vacsorázol né- I ha másutt is? — Nem igen. — Nono! És pai kosán rám-fenyegetett. — Nem értelek, — feleltem, j Mire gondolsz Jolán? AMERIKAI NYELVMESTER Kiválóan alkalmas magántanulásra, sz angol nyelv elsajá­títására, mert a szavak mellett 1 '1 van tüntetve azok kiejtése is. I. része: Az angol nyelvtan. II. része: Alkalmi beszélgetések a mindennapi életből vett példákból. III. része: Angol-magyar szótár. IV. része: Magyar-angol szótár. Külön rész: Az Egyesült Államok alkotmányának ismertetése. Második külön rész: Polgárosdási Tudnivalók. Harmadik rész: Hasznos tudnivalók és útbaiga­zítások az amerikai életben felmerülő minden­napi kérdésekben. A szép kötésben lévő 320 oldalas, finom könyvpapirra, ^ o C A tiszta olvasható betűkkel nyomott könyv ára............... 5> Z . O U Kapható a KIS DONGÓ Kiadóhivatalában 7907 W. JEFFERSON AVE. — DETROIT 17, MICHIGAN Vidékre 15 cent portóköltség csatolandó a rendeléshez. Minden újonnan bevándorolt magyarnak a legalkalmasabb az angol nyelv megtanulására. JOHN MOLNÁR Funeral Home, Inc. A legrégibb detroiti magyar temetkezési intézet EARLE O. WAGNEE, temetésrendezí 8632 DEARBORN AVENUE Detroit 17, Michigan Telefon éjjel-nappal: VI. 2-1555 ______________7-IK OLDAL — Tudod te, hogy mire gon­dolok. Hány lánynak csavartad Inár el a fejét? Mosolygott, de megvetés is volt a szemében. Ha akkor vi­dámnak látom a szemét is, bi­zonyára előrántom a fényké­pet. Minduntalan a nyelvemen volt már, hogy egyet rikkan­tok: — Házasodok én is! De tudj’ az Isten: haboztam. Lehet, hogy a vasúti kritiká­nak a megismétlődésétől is tartottam. Ha itthon is azt mondják rá, hogy hegyes az orra... Tiz óra tájt az anyám lefek­szik. Az asszonyka még velünk .marad. De csakhamar megá­rtja a beszélgetésünket, és ő is fölkel: — Mulassatok, beszélgesse­tek ... Pali kezet csókol neki. Az asszony megcsókolja Palinak a homlokát. Elvonul. Akkor' aztán, hogy magunk­ra maradtunk, megint mozog­tak a fényképek a zsebemben. A bátyám azonban olyan gondba mélyedt szemmel pipá­zott ott az asztalnál, hogy a nyilatkozás helyett akaratlanul lis kérdéssel fordultam hozzá: — Te Pali, boldog vagy te ez­zel az asszonnyal? (Folytajuk.) ------------­LEÁNYOK EGYMÁS KÖZÖTT — Láttad azt a hölgyet, aki az imént mellettünk elhaladt az uj ruhában? — Azt a festett hajut, azt a hamisfogut, abban az Ízléste­len ruhában? Nem, észre sem vettem.----- - -rg j Í>S~.-------------­BORZASZTÓ CSAPÁS Gyuri: Ez az ember házas­életem egész boldogságát tönkretette. Pál: Hogyan? Tán csak nem. .. Gyuri: De igen; nőül vette' a szakácsnénkat. A TÁRSASÁG KÖZPONTJA lesz ön, ha a vendégeket jó­ízű élcekkel mulattatni tud­ja. Ezt pedig könnyen meg­teheti, ha olvassa a “Kis Dongó” élclapot s elmondja nekik az abban olvasott vic­ceket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom