Kis Dongó, 1953 (14. évfolyam, 2-24. szám)
1953-08-05 / 15. szám
1953 augusztus 5. KTS DONGÓ — CLEAN FUN 5-IK OLDAL cérnek, aki a Nápoly-kávéházból értesített. — Ki fizeti meg a csekket? — kiáltott Danzig lovag. — Előbb az igazságszolgáltatás nyilatkozik, — szólt bölcsen a biztos ur, és mi távoztunk. A kapitányságnál majdnem pórul jártunk. Az inspekciós tiszt nagyon álmos volt és kezdett összetéveszteni két elfogott zsebtolvajjal. Mikor végül a tiszt ur magához tért és konstatálta, hogy két tisztességes emberrel van dolga, akik nem vétettek semmit, elbocsátott. Párvay Ödön csalogatott, hogy menjünk még mulatni, de én hivatkozva viharvert külsejére, visszautasítottam. És hogy minden további r'endetlenkedésnek elejét vegyem, hazavittem őt és ott maradtam nála hálásra. Az íróasztalon a feleséége és a kis fia arcképe állt. — Édes angyal, — suttogá és megcsókolá az arcképet. Vetkőzni kezdtem. — Te nem fekszel le? — Nem, még irok a feleségemnek. — El akarod neki mesélni a ma éjjel történteket? — Szamár. Minden héten négy levelet irok Birinek. Szeretném látni, melyik férj teszi ezt meg, házasságának harmadik évében? — Hja, barátom, de az Úristen nem a leveleket olvassa ám, hanem a sziveket vizsgálja, a te szived pedig a Spanyol Mulatóval van tele. — Jó, jó, bölcs ember. Az asszony megelégszik a levelekkel is. Nem vitatkoztam tovább, lefeküdtem és elaludtam. Reggel korán ébredtem föl, Ödön mélyen aludt. Odanéztem az íróasztalra. Ott feküdt kiterítve a levél. Azt már nem tudta Ödön megvárni, hogy megszáradjon. A levél így szólt: “Édes, aranyos kis feleségem! Napról-napra tűrhetetlenebb a szalma-özvegység. A vendéglői koszt már tönkretett, nem lebegsz már őrzőangyalként a paradicsomos káposzta fölött, gyöngéd kis kezeid nem turkálnak a hajamban, nem hallom édes nevetésedet; szomorú vagyok, mint egy fűzfa. Mikor a kompániát lerázom a nyakamról (a mi esti tiz, féltizenegykor* megtörténik), busán hazaballagok rideg fészkembe, még egy kicsit olvasok, s aztán nagy keservesen elalszom . . . Rólatok álmodom . . . Borzasztó egy élet ez! ... Ma reggel, Dr. Gáldonyi Miklós ORVOS 8001 W. JEFFERSON AVENUE (West End sarok) a Verhovay Ház földszinti helyiségében. Nappali telefon: VInewood 2-0965 Éjjeli telefon: LOrain 7-7998 mikor a hivatalba mentem, betértem a templomba és buzgó imádságba merültem, értetek édeseim.” — Szemtelen! Szemtelen! így hazudni! Gazember!—gondoltam. Fölháboritott ez a levél, hogy i mer ez a haszontalan lump annak az aranyos asszonykának igy írni? . . . Lássuk csak tovább. A levél nem volt tovább, Ödön ejálmosodott és nem fejezte be. Gondolkozni kezdtem. Ez a fickó megérdemli, hogy megbüntessem. De hogyan? Megvan: ellopom a levelét. A levél végére odaírtam elváltozott írással: A levelet Párvay Ödönnek diktáltam, mert a könyökömet megütöttem és a karóm föl van kötve. Ölel szerető hü férjed Sanyi Borítékba tettem, megcímeztem és — mit gondolnak, mit tettem vele? Elküldtem a — saját feleségemnek. Gyemiekrovat NYÁRON Gyere, menjünk ki a rétre Virágokat szedni, Meg fogjuk a jó anyánkat Egy csokorral lepni. Tudom örülni fog anyánk A sok szép virágnak, Megérzi azt, hogy mi ezzel Mutatjuk hálánkat. Apánknak is egy virágot Tüzünk gomblyukába Hadd lássa, hogy hálás szívre Talált sok jósága. Jók is leszünk, szót fogadunk Apánknak anyánknak S ha megnövünk hü fiai Leszünk a hazánknak. A FÜLEMILE ÉS A VEREBEK A város verebei, alkonyat felé, a sétatér fáin és bokrain gyülekeztek. Ott olyan csiripelést csaptak, hogy még az emberek is elmenekültek onnan s a környéken lakók becsukták ablakaikat. Egyik alkonyaikor odaszállott egy fülemile és dalolni kezdett. A környék ablakai kinyitottak, a sétatérre emberek gyülekeztek és gyönyörködve hallgatták a csodaszép madárdalolást. A verebek úgy elhallgattak, mintha torkukat vágták volna el. Másnap, amikor a fülemile megint odarepült, nyomban két öreg veréb szállott melléje az ágra és megrohanták: — Hallod-e, pajtás, mit akarsz te itten ? — Dalolni fogok nektek minden este és minden hajnalban. Aztán elhozom a páromat is. Fészket rakunk itt és letelepszünk ... — Bizony nem kellettek nékünk sem ti, sem a fészketek, sem a dalotok ... — No, de nem bánjuk — szól a másik veréb — egy feltétel alatt befogadunk a társaságunkba. A kis fülemile kérdő szemekei nézett a verebekre. — Hát válasszad a párodat mi közülünk, akkor idetelepedhetsz. — Légy olyan, mint mi vagyunk. Máskülönben pedig egyszerűen kiverünk innen. A fülemile se szólt, se beszélt, hanem egyszerűen elrepült és többet vissza se jött. A verebek és a fülemile az emberi társaságokat jelképezik. Ne menj soha rossz fiuk vagy lányok társaságába, mert csak úgy maradhatsz meg köztük, ha magad is hozzájuk hasonlóvá válsz. HITELÜZLET Két kereskedő beszélget. Az egyik nagyon elszontyolodott és kesereg, hogy kevés a vevő, a hangulat borús és a kollektálás sem jó. — Én ezt nem mondhatnám — mondja a másik. — Hogy-hogy? — Az én adósaim mind a legderüsebbek. — Hogyan? — Ma is tíznél voltam és1 mikor a pénzemet kértem, mind a szemembe nevetett. VÁLASZTÁSOK IDEJÉN — Szörnyű, hogy este mindig borult az ég. — Ez azért van, mert a csillagok nem mernek kibújni, félnek, hogy a jelöltek őket is odaígérik. ■ ■ -.....-.-g § -------— Mit talált a legnehezebbnek az autóhajtásnál? — kérdi barátját Sanyi. — A havi részletek kifizetését. TESTVÉR! Tízezrével kóborol a hazátlan magyar Európában. Kivándorolni csak az tud, aki erős, egészséges, t munkaképes. De mi lesz az otthagyottakkal? Mi lesz az öregekkel, árvákkal, betegekkel? Ezeket támogatni a mi kötelességünk és célunk. Segíts nekünk, hogy segíteni tudjunk! Amerikai Magyar Segélyakció 246 FIFTH AVE. NEW YORK 1, N. Y. (Room 509) VÁGJA LE! TÖLTSE KI! KÜLDJE BE! AMERICAN HUNGAR] 246 Fifth Ave. (Room ! Mellékelten küldök....... magyar testvéreink segité Név: __________ Ucca, szánt.......... Város ________
