Kis Dongó, 1953 (14. évfolyam, 2-24. szám)
1953-07-05 / 13. szám
2-IK OLDAL KIS DONGÖ — CLEAN FUN 1953 július 5. Kis Dongó regénye EGY GOMBOLYAG FONÁL REGÉNY (Folytatás.) — Miért? ... kérdi ön? ... mondja a leány, — a férfiak millió alakban csúsztatják elénk a szót, mely biztató feleleteknek kérdésjele. — önök szégyenlenek egy visszavonulást tenni, — de a nő feleletével diadalt ülnek. — Mi vagyunk a gyengék s minden fegyverünk száz kérdés ellenében kilencvenkilenc nem! — De a századik kérdés? — Arra még nincs felelet, — mondja a lány fölkelve üléséből, hallván, hogy az apa kopogása közelit az ajtó felé. — Apjának leánya! — mondta Sándor, s az irodába ment el. — Kedves apám, magát szeretem! — mondja belépő apjának a lány. — Hát másnak azt mondtad, hogy nem szereted? Elvörösödött a lány, érzi, hogy az apa megérté a gondolatát, — s hirtelenében nem tudott egyebet tenni, mint apja mellére bújni, mig egyik kezével annak arcát simogatá. — Most én vallatlak ki téged. — Csak most ne, kedves, édes apám. — Titkaid vannak? — Semmi! ... semmi! — Lány, én lelkedig látok, — Nem! — Nézz rám! A lány még jobban apja mellére hajolt. — Lányom! a férfiakat lehet ugyan nem szeretni, de óvakodjál, hogy bár egyet is megvess! Ha a hevesebb indulat nem nyugtalankodnék az emlékezetén, hogy a leánnyal folytatott párbeszédet megfontolná, úgy Sándor nyugodtan kibonyolitaná a szavakból azon lelkiállapotot, melynek uralma alatt él a leány, kit szavai után, különcnek vett. Végét érni egy napnak, melyen egy gyenge lány az erős férfiúnak ajkán állitja meg a szót, s mielőtt az visszahúzódhatnék, ez oly kin, mely nem hagyta nyugodni. Küzdeni kell és küzdeni fog gondolta Sándor. Ekkor nyitott be az irodába Varjas, egy év óta nem lépvén át e küszöböt, — minthogy a főnök ennek az uzsorásnak ügyeit nagyon is megunta. Még egy befejezetlen ügy maradt el a többi után, s hihetőleg azért kullogott ide. Kivülről jóformán megtudta, hogy a. főnök nincsen az irodában; mert csak annyi udvariassággal nyitott be, mint ikármely négylábú állat. — Itt vagyok, — mondja. — Látom, — feleli Sándor. — Rég voltam itt. — Most sem hivta senki, — mondja amaz, meg sem mozdulván merengő állásából, melyben negyed órája van az ablaknál. — Talán nem ösmer az urfi? — mondja, — én Verjas vagyok. — Szerencséje, hogy nem varjú, — viszonzá Sándor. — Vájjon miért? — ha merem kérdezni? — Mert eddig lelőtte volna valaki a fáról, — mondja Sándor mintegy bevezetésül, hogy csakugyan ösmeri. — Az ifiurnak nagyon jó kedve lehet, — mosolygott Varjas. — Csak tudná, milyen? — bizonyosan rendesen nagyobbat köszöntene, s nem úgy mint mikor bejött, — mire Varjas mentegetni akará magát. — Soha se törődjék, — tudom, hogy csak azért kiván valakinek jó napot, — mert ezt előre kigondolta maga, hogy inás is vissza kivánja! — Mindig tréfa, mindig tréfa, ifiur, — hanem mondjon nekem valami jót, — pöröm, hogy áll? — De majd megüti a guta, ha szólok! — mondja Sándor szemközt fordulva. — Mit akar mondani? — kérdi remegve Varjas, látván a komoly arcot. — El van-e készülve minden, re, amit mondok, Varjas ur? mert én tudom, hogy maga meg nem áll azon a két rossz lábon, melyen ötven esztendeje, hegy lótfut gyalog, hacsak Isten nevében föl nem veszi valaki. — Az Isten áldja meg az ifjú urat, — tudom, hogy az előbb goromba voltam. — Mint a pokróc, Varjas ur, — hanem az mindegy. — Tüstént jóvá teszem a hibát, — mondja Varjas folyvást remegve. —Hát mit akar? — De aztán nem haragszik rám? — Nem, nem! — mondja Sándor, el nem tudván gondolni, hogy a ravasz róka mivel akarná kibékiteni — hát mit akar? — Szépen kimegyek az ajtón, s aztán kopogtatok és jó estét kivánok. — De már lesz valami Varjas urból, — mosolvga Sándor, — de azért ne menjen ki, — hanem még egyszer kérdem, — hogy hiszi-e, hogy a port megnyeri? — Jaj!... mondja nagyot húzódva Varjas,,— eláll a lélekzetem. — Mondtam ugy-e? — azért hát csak üljön le ide a nagy székbe, — mert úgy is hányát vágja magát, ha egyéb baja nem is lesz. — Ifjú ur! — nyöszörgött Varjas, — az a főnök ur oly hires ügyvéd. — Meghiszem,... de hisz azért a maga nevét is ösmerik, — csakhogy még a gyerek is keresztet vet, ha hallja. — Nem sajnál engem? — Nem én. — Tehát olyan rossz hirt akar mondani nekem? — mondja Varjas. — Olyant, amit maga sem hisz! — Tehát... hát... vége a pörnek? — Egészen vége,... többet azt nincs olyan biró, ki megváltoztassa. — Meghalok! oda vagyok! papot nekem! — orditott Varjas. — Tudtam, hogy halódni fog; pedig még nem is mondtam, hogy... — Mit? kapott a szóba Varjas, azt gondolván, hogy még föl is kötik, — mit nem mondott? (Folytatjuk.) ~ ---------£&>-------------GYENGÉD FÉRJ Sanyi és neje újságot olvasnak .Egyszerre csak megszólal a neje. — Nézd milyen érdekes, Azt olvasom, hogy Afrikában van ^gy törzs, amelynek férfitagjai bármikor hajlandók elcserélni a feleségüket egy lóért. Milyen furcsák ezek a vademberek. Ugye drágám, te nem lennél ilyesmire képes? — Hogy képzeled, szivem? — pzaval Sanyi. — Ma, amikor mindenki autóval jár, mit kezdenék én egy lóval? ' A TÁRSASÁG KÖZPONTJA lesz ön, ha a vendégeket jóizü élcekkel mulattatni tudja. Ezt pedig könnyen megteheti, ha olvassa a “Kis Dongó” élclapot s elmondja nekik az abban olvasott vicceket. hiszed-e? AMERIKAI NYELVMESTER Kiválóan alkalmas magántanulásra, az angol nyelv elsajátítására, mert a szavak mellett fel van tüntetve azok kiejtése is. I. része: Az angol nyelvtan. II. része: Alkalmi beszélgetések a mindennapi életből vett példákból. III. része: Angol-magyar szótár. IV. része: Magyar-angol szótár. Külön rész: Az Egyesült Államok alkotmányának ismertetése. Második külön rész: Polgárosdási Tudnivalók. Harmadik rész: Hasznos tudnivalók és útbaigazítások az amerikai életben felmerülő mindennapi kérdésekben. A szép kötésben lévő 320 oldalas, finom könyvpapirra, ^ n r tiszta olvasható betűkkel nyomott könyv ára .............. <P^.Í)U Kapható a KIS DONGÓ Kiadóhivatalában 7907 W. JEFFERSON AVE. — DETROIT 17, MICHIGAN Vidékre 15 cent portóköltség' csatolandó a rendeléshez. Minden újonnan bevándorolt magyarnak a legalkalmasabb az angol nyelv megtanulására.