Kis Dongó, 1952 (13. évfolyam, 2-24. szám)

1952-01-20 / 2. szám

1952 január 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 5-135. OliD.iXL — feleltem. “Jó, hát akkor a, | legközelebbi történelemórára tanuld meg s majd újra kihall­gatlak, most nem irok be sze-; kundát. A német nyelv tanára volt! a másik, aki felhivott. Egy vers tanulása volt a házifela-j dat, bizony azt sem tudtam. Neki is megmondtam, hogy miért nem készültem el s nem tudom a verset, ő azonban rám ripakodott s irgalmatla­nul szekundát adott, ami az­után az egész évről szóló bizo­nyítványomat elrontotta. Hát magyar testvéreim. Sze­retném, ha jövőben; bármi baj, | késés, vagy akadály van a lap- j nál, azzal a megértéssel és sze­retettel fordulnának hozzám ; a sérelmes ügyben, mint aho-! gyan arra nekem példát egy | jó tanítóm s egy jó tanárom, adott, akiket mindig igyekez­tem követni s akiket szeret­ném, ha minden olvasónk is követne, mert szeretettel és megértéssel, higyjék meg, hogy az emberek között mindig töb­bet érhetünk el, mint zordság­gal s kíméletlenséggel. Az élet napról-napra olyan helyzet elé állít, amikor úgy érezzük, hogy valaki nem 'Járt el helye­sen velünk szemben. Ilyenkor gondolkozni kell egy kicsit s nem elhamarkodni a dolgot s különösen nem papírra vetni, amit első fellobbanásunkban gondolunk. Egyébként: Béke velünk. A TISZTA LEVEGŐ TÉLEN — Ez az újságcikk azt írja, hogy a szénkészlet száz év múlva egészen kifogy a földön. — Oh. a mienk már tegnap teljesen kifogyott. --------vs-35*.---------­A ROSSZMÁJÚ GÉZA : A főnököm egészen le volt sújtva, amikor meg mondtam neki, hogy tavaszra kilépek a szolgálatból. BÉLA:Bizonyosan azt remél­­te,hogy nyomban ott hagyod!--------3 $*■'----------­MIÉRT LEGYEN HÁLÁS — Hogy én hálási legyek a sorsnak? Miért? Hiszen nem tudom az adósságaimat fizetni. — Akkor legyen hálás azért, hogy nem ön az egyik hitelező.--------•-« " --------­ÁLMATLANSÁG — Hallom, álmatlanságban szenvedsz. Mit csinálsz ellene? — Minden órában iszom egy pohár pálinkát. — És attól el tudsz aludni? — Nem, de igy nagyon kel­lemes az álmatlanság. --------vs3§&--—------KINEK A HIBÁJA RENDŐR: Ön nekihajtott! ennek az autónak. AUTÓS: Kérem ez tisztára a feleségem hibájából történt. Feleségem elaludt a kocsiban s nem figyelmeztetett, hogy jön eg-y kocsi velem szemben.--------------------------­AZ ÁLLAS Megszólal a telefon s a ma­ma megy oda: — Nem tudom, — mondja a telefonba, — kérdezze meg az időjelző hivatalt. S azzal le­akasztja a kagylót. — Ki beszélt, — kérdi az apa aki mellett 18 éves lánya ül s feszülten figyelt a telefonbe­szélgetésre. — Valami részeg tengerész lehetett. — mondja a mama,— az kérdezte, tiszta-e a levegő? Pár perc múlva mama és papa elmennek hazulról a újra megszólal a telefon. Odaszalad a lány s azt mond­ja: — Jöhetsz drágám. Már tisz­ta a levegő.---------_ VENDÉGLŐBEN Vendég: Mondja csak korcs­­máros ur, mi a neve ennek a bornak? Korcsmáros: Miért tetszik kérdezni? Vendég: Mert, ha egyszer meg van keresztelve, nevének is kell lenni. SZERETETTEL KÉRJÜK ÖNT, ha hátralékban van elő­fizetési dijával, szívesked­jék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfize­tési dijat lejáratkor meg­fizeti. — Sajnálom, de én csak ma­gános ember alkalmazok. — De hiszen tegnap olyant keresett, aki nős. — Az tegnap volt. —Már most mit csináljak? Épp az állás miatt nősültem meg tegnap.--------------«S 3§*s-------------­UDVARIASSÁG — Keljen fel, — mondja a kalauz egy férfi utasnak, aki lehunyt szemmel ül az autó­buszban. s attól tart, hogy to­vább megy mint kellene neki. — Én nem alszom, — mondja az utas. I — Nem alszik? Hát akkor miért van behunyva a szeme? — Nem tudom látni, hogy ebben a kocsiban a nőket állni hagyják s a férfiak meg ülnek.--------------------------­A 101 ÉVES EMBER A riporternek tudomására jutott, hogy egyik vidéki fa­lucskában, egy százegy éves ember éldegél. A riporter nem kiméit fáradságot, vonatra ült és felkereste az érdekes ri­porttémát. A százegy éves bácsi ott ült házának tornáca előtt és béké­sen pipázott. A riporter barát­ságosan megrázta a kezét: — Adjon Isten minden jót, bácsikéra. Maga az a százegy éves ember? — Én volnék — felelte hety­kén a bácsi és egy hegyeset kö­pött a riporter elé. — Szóval akkor maga a leg­öregebb ember a faluban? A bácsi közelebb hajolt a ri­porterhez és a fülébe súgta: — Nem én vagyok a leg­öregebb. — Hanem? — A feleségem száz-három éves, de ki ne Írja az újságba, mert akkor agyonüti magát is. meg engem is.---------—■— KÉTÉRTELMŰ — Kedves barátom, mondja az orvos, megmondom magá­nak őszintén, hogy nagyon sú­lyos a betegsége... bizony már nem viszi sokáig... — Tudtam én doktor ur, mihelyt önt hivatták ... «* MINDEN EMELKEDIK. I Emelkedik reggel a nap, I Emelkedik a zsir.. a bab, A juh... a borjú ... a. szamár, Minden emelkedik ma már- ,, Emelkedik, drágább... a lek, Reggel felemeli szemét A ház asszonya... s sírva szól: Biztos emelnek valahol .. Látok emelni terveket, j Vajat___káposzta fejeket, j Sajtokat... libát.,. árakat, Látok emelni várakat. , Hol a drágaság vígan ül, Ház ... emelet... ember .. bedül, ! De semmi, se megy le... < áK fel, Aki csak teheti, emel. Reggel... délben, esite lesik. \ A prognózis: Ma sem esik. Nem meglepő már az óhaj, Amely mindünk ajkán sóhaj, S az eget nézzük, csupán. Ha szólunk: hó esik délután! ----------------------— AZ AKADÁLY ' ; ’ RÉSZEG FŐVEL. Egy csoport férfi áll meg egy ház előtt s éktelenül ordí­tanak: — Kissné asszony. Kissné asszony. — Mondja, fiatalember, mi van maga és a leány» között — Csak ön, igazgató ur!---------------------------­NÉVNAPRA, SZÜLETÉSNAPRA VAGY MÁS ALKALOMRA AJÁNDÉKUL ' « — No mi az? — Tessék kijönni. — Minek? — Szeretnénk, ha kiválasz­taná közülünk Kiss urat, mert nem tudjuk, melyikünk az. rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a KIS DONGÓT, mert. ez a legjobb, legolcsóbb aján­dék minden magyar; részére. RENDELJE MEG MOST a KIS DONGÓ mely tele lesz szép történetekkel, tréfás elbeszélésekkel, f viccekkel, szép és humoros képekkel. •! ÁRA, POSTAI KÜLDÉSSEL EGYÜTT CSAK HA SZOMSZÉDJÁVAL ISMERŐSÉVEL EGYÜTT RENDELI MEG, KÜLDJÖN KÉT PÉLDÁNYÉRT 2 DOLLÁRT. ‘1 A KIS DONGÓ előfizetési dijával együtt küldheti be. Rendelje meg mielőbb, mert aki későn rendeli, annali\ esetleg nem jut. KIS DONGÓ-CLEAN FUN 7907 West Jefferson Avenue Detroit 17. Michigan Megrendelek az 1952. ÉVI NAGY KÉPES NAPTÁRUK­RÓL ................. darabol. Csatolok $.................... ... AésJ pénzben vagy bélyegben. (Kanadai bélyeget NEM fogadhatunk el!) NÉV: .......................................... ...................................­CÍM (utca. ház-szám, vagy1 box): ........................................... .. VÁROS. ÁLLAM: .................................-......................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom