Ki nem adott Közlemények, 1938. július-december

1938-08-01 [1890]

/-/ L/E P r á g a , augusztus l./Ceeh Távirati Ircda./ - Egy kihallgatáson, amelyet Bcnes dr. elnök az Egyesült Li' amokból való diákok es diáklányoknak adott, SZÓ került a cseh nemzetiségi politikára és a béke kérdésére. A,- elnök beszéditől' felhatalmazás nélkül ' • a külföldi sajtéba töredékek kerültek, amelyeknek értelme igy, a többi S-^BÖvégből kiszakitva, egeszén aás, jimt a nyilatkozatban. A Cseh Távirati Irodát felhatalmazták annak kijelentésére, hogy az elnök nyilatkozatai ebben a jóvá nem hagyott alakban nem tckinthctőKhi tel esnek. Különösen el Ítélendő az a mód,ahogyan cg-y kül­földi lap a nyclvtörvényt ismertette; majd hozzátette, hogy a köztár­saság elnöke európai háború lehetőségéről megkérdeztetve allitdiag Ancrika- segítségét követ die.Ilyesfélét az elnök egyáltalában ncm^ m ontott, ellenkezőleg, nyilatkozat a bizakodó volt .Azt jelentette ki - mint már e»ész sor előző esetben, hogy egyetlen európai állam sem kivánja a hónorut »A* elnök azt az erős reményét fejezte &i,hogy az európai békét * sikerült biztositcuvi./IÍPI./ /-/ E/E Prága, július 31./Cseh Távirati Iroda./ N Július 31.-én körülbelül 1 óra 15 perckor éjszaka a trautenaui rendőrséget figyelmeztették, hogy az orsz águton ismeret len ember fekszik. A rendőrség az ismeretlen b-hozta az őrszobára,ahol a" rendőrorvos megállapította, hegy két szúrással hátán súlyosan mégse ­besit ették. A rendőr orvos elrendelte átszállítását a kórházba. Itt eddig nem sikerült kihallgatni. Közben megállapítható volt, hogy neve Mathes Adolf és hogy német nemzetiségű. A rendőtségi vizsgálat a következőket állapította meg: Mathes Adolf az országúton haladt, ahol Hladik Bonusz­láv trautenaui mészároslegény . • vállával ok nélkül meglökte • Erre két katona, akik előzőiig hladikkal egy kamnitzi vendéglőben it­tak, fylathesre vetette ma&át. Sadko, az egyik katona. *. Késsel két sebet ejtett Mathes hátán. A második katonát eddig nem lő­hetett kikutatni, mert társai nem ismerik. Sadko katonát letartóztatták' és a helyőrségi parancsnokságon kihallgatták.Tettét beismerte. A vérnyo­mos kést megtalálták nála. Megindít iák ellene a bűnvádi eljárást. Hladik is rendőri őrizetben marad és egyelőre a rendőrség folytat ellene büntető eljárást. A további ajfeorán meg ál lapították, hogy hladik és a két katona már a vendéglő elhagyásakor összeverekedtek egy polgáremberrel, de en­nfek a verekedésnek nem volt köv etkezményo. A tettet aa emlitetíek ittas­ságban követték el.Megállapitották. hogy a tettet nomnenEoti vagy politikai okokból követték el. /MTI e / Cp V/Ho/Vé P r á g a,augusztus 1. A Bohemia értesülése szerint a katonai szolgálat meghosszab­bítására vonatkozó tervek hosszú időre lekerültek a napirendről./M.T.1./

Next

/
Oldalképek
Tartalom