Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1943
37 Bemutató órát nem tartottunk, de különösen a fiatalabb tanárok szívesen látogatták egymás óráit módszeres tanulságok szerzése és tanítványaik alaposabb megismerése céljából. A munkáltató tanításnak a gyakorlatokon kívül segítségére jött a levente-híradó és aero-köri foglalkozás. A tanulók öntevékenységét, megfigyelő készségét azonban igyekeztünk kihasználni az osztályfoglalkoztatás keretén belül is, és ahol az anyag természete megengedte, megfelelő házi feladatok, kísérletek, megfigyelések elvégzését is megkívántuk a tanulóktól. Film. A VKM. oktatófilm kirendeltségtől idén csak 86 filmet igényeltünk. Ezeket a háborús nehézségek ellenére is idejében megkaptuk. Tanulóink örülnek a vetítésnek és a látottakat maradandóan rögzíti a film megbeszélése. Felszerelésünk kifogástalan. Hét tanterem elsötétíthető a vetítés céljára. A magyar nyelv védelmében minden tanár fáradozott, de elsősorban a magyar nyelv tanáraira hárult a feladat, hogy a magyar nyelv tisztaságára és a helyes kiejtés elsajátítására ügyeljenek. E téren az Önképzőkör tevékenysége is figyelmet érdemel. Az írásbeli dolgozatok száma ez évben kevesebb volt. A tanulók fogalmazási készsége általában jónak mondható. Még a kis elsős gimnázisták is ügyes dolgozatokat írtak. A felsőbb osztályosok magyar dolgozatai sok egyéni meglátásról, okos irodalmi értékelésről és érett, komoly gondolkozásról tanúskodnak. Az idegen nyelvi dolgozatok gyengébbek, a mennyiségtaniak jók, A helyesírás és külső szépség tekintetében akadnak hanyagok. Rajzkiállítást a korai évzárás miatt nem rendezhettünk. RENDKÍVÜLI TÁRGYAK. 1. Német társalgás. Vezetője: Dr. Sallér Hermann. Résztvevők: IV. o-ból Kovács György (1), Kovács Pál, (2), Szabó Pál (2), V. o-ból Bozzay Gyula (2), Gombocz János |2), Horváth András (2), Horváth Frigyes (1), Lancz Endre (1), Németh Dezső (2), Papp Endre (2), Tompa Gyula (2), Wellovszky Kázmér (1). Összesen: 12. 2. Francia társalgás. Vezetője : Horváth Benedek. Résztvevők: V. o-ból Bozzay Gyula (1), Daubner Kornél (1), Gombocz János (2), Günther Günther |2), Horváth Frigyes (1), Lancz Endre (1) Németh Dezső (1), Németh László (1), Papp Endre (2), Soós Lajos (1), Tompa Gyula 12), Zajta Erik (1). Összesen: 12. 3. Fizikai gyakorlatok. Vezetője : Kun Kázmér. Résztvevők a VII. o-ból Bartoss Lajos (2), Dergovics Dezső (2], Harmath Ferenc (2), Kelemen Tibor (1), Legerszky József (2), Mangliár Károly (2), Sáfrán Oszkár (2), Sidó Ferenc (1), Stádinger Ferenc (1), Stefíler László (2), Weisz János (1), Zajta Lóránt (1), Zavilla Norbert (1). Összesen: 13. 4. Karének. Az énekkar tagjai: I. o.: Antonovics Ágoston, Bartoss László, Bauer László, Bubla Sándor, Emecz Aurél, Kádár Barnabás, Kovács György, Krall József, Kukorelly Pál, Mészáros Vilmos, Mihók László, Muczer Tivadar Prepeliczay Imre, Puskás Kornél, Selényi Tibor, Simon Pál, Somogyi Ákos, Szabó Endre, Vogl Alfréd. — II. o.: Ferenczi József, Fonay Tibor, Héjjá Lajos (2), Löki Albin (2), Major György, Molnár Vilmos, Nyirő Miklós, Paulics Tibor, Szanyi István, Szíjártó Endre, Zavilla Ákos. — III. o.: Dudás Miklós, Ferenczi Lajos, Frankó Pál, Grafi Frigyes, Hegedűs Antal, Marzsinai Zoltán, Nagy Tibor, Sza-