Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1943

11 leendő honpolgárok, oly elemi ismeretek birtokába jussanak, amelyek a társadalmi életben az érvényesülés kapuit megnyitják előttük. 1776. szeptember 8-án végződött az első iskolaév Fejér György számára bizonyára a legjobb eredménnyel. Bizonyítványt ugyanis a tanulók nem kaptak, csak ha az intézetből eltávozni akartak. Az évzárás Keszthelyen ünnepélyes keretek között szokott végbe menni. Az igazgató ilyenkor szózatot intézett az ifjúsághoz, melyben a becsületes magaviseletet, a szülők és jótevők tiszteletét kötötte a fiatalok lelkére. Keszthelyen az a szokás fejlődött ki, hogy egyik tanár ezt a szózatot felolvasta a „Quod felix, faustum, fortunatumque sit rei litterarie studiisque nostri gymnasii alumnis!" jelmondat előrebocsátásával. A második tanév (1776—77). Fejér György a parva major csoportba került. Szomorú év volt ez a kis diákra. Édesapja 23 évig űzött ácsmesterségével felhagyott és kereskedő lett. Alig kezdette meg az új életnemet, amidőn december 14-én a szent mise után, amelyen naponkint részt vett, ki kellett mennie a nádverőkhöz, azután pedig a favágokhoz Tátika mellé. Itt kesztyűjét leejtette. Hirtelen utána hajolt s e közben nem vette észre, hogy a fatörzsből egy darab fa elvált, mely bal bokacsontját megsebesítette. A favágók csizmáját erre erőszakkal lehúzták és a helyett, hogy késsel összedarabolták volna lábbelijét, lábcsontját még jobban összetörték. Azután szekérre tették, nyakravalóval bekötözték és félholtan vitték haza Keszthelyre. Volt Keszthelyen akkor, az önéletrajz szerint, egy ingyen gyógyító, afféle kuruzsló, aki a megyei sebész bosszúságára már sok embert meggyógyított és sok csonttörést is ügyesen kezelt. Erre bízták Fejér Mihályt. Orvos nem lévén a közelben — ez önkényesen járt el dolgában, a beteg intéseire és panaszaira nem ügyelt. Sőt a sebes lábat bádog-csizmába szorította, miáltal az összeforni készülő csontok újra megsérültek. Végül sikerült Kanizsáról egy jónevű katonaorvost hozatni, aki rögtön látta, hogy az üszök (gangraena), már felhatolt a lágyékig. Ezért a láb levágását ajánlotta. Az öreg Fejér, aki soha életében még nem volt beteg, ezt nem engedte meg s így a vég hamar beállt. A haldoklók szentségét felvette, családját megáldotta s január 7-én, amikor György az iskolában a latin nyelv szabályain gondolkodott, meghalt 58 éves korában. A köztemetőben Szent Miklós kápolnáján túl temették el A csapás nagyságát a kis fiú még nem tudta felfogni. A temetésen hangosan előimádkozott. Ebből a jelenlévők azt következtették, hogy egykoron majd jó lelkipásztor lesz belőle. Eddig minden gondja a játék és lecke körül forgott: „ezekben fáradhatatlan voltam, kivált az elsőnek minden nemében." Atyja betegsége azonban gondolkozóba ejtette s iskolai szorgalma megkettőződött. Önéletrajzában ezeket írja magáról: „Az olvasásban oly járatos voltam,