Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1942

19 Levéltára. „ Azokleveles praxis szükségessé tette a hiteleshelyi oklevelek másod­példányainak és a registrumoknak megőrzését. Ebből önként fejlődik ki a hiteleshelyek levéltára, melyet ugy a hatóságok, mint magánosok is fel­használtak oklevelek elhelyezésére és megőrzésére. Az egyházi testületek a maguk javaira vonatkozó okleveleket ugy is gondosan őrizték magán levéltáraikban". 10 3) így volt Csornán is. Levéltárát az idők folyamán többször érte vesz­teség. 1403-ban, mikor tudomásunk szerint először szenvedett kárt levél­tára, Osl Gergely soproni főispán dúlta fel, 10 4) másodszor 1490-ben — mi­kor a német betörés elől Kapuvárott keresett menedéket és öt éven át ott tartózkodott 10 5) — és végül 1529-ben egész hiteleshelyi levéltárát el­pusztították a Bécs ellen felvonuló török hadak. 10í i) Se a hozzá intézett mandátumokból, se kézbesítetlen, kiváltatlan kiadványaiból — inexpedita —, se registereiböl nem maradt meg semmi, magánlevéltárát azonban ekkor is sikerült megmentenie. Protocollumai 1535-től kezdve maradtak fenn 40 kötetben. 10 7) Ezek kiadványainak másodpéldányai alapján készültek, javarészben a XVIII. században. A bevezetett oklevelek között itt-ott a konvent történetére vagy tagjaira vonatkozó bejegyzések is találhatók, néha külön sorszám alatt, néha két szám közé iktatva sorszámozatlanul. 10 8) A Protocollumok bekötésével sem siettek. így a 2—4. k. — egy­formán kötött — Protocollum csak a rend feloszlatása után, 1796. január­jában, Győrött került könyvkötőhöz, az első talán még később. 10 9) A Protocollumokat — a XVIII. sz. végétől kezdve — 1844-ig latin, ,o s) Szentpétery : Magyar oklevéltan. 77. §. Papp László : A hiteleshelyek története és működése az újkorban 52. lap tett megállapítás, hogy helyenkint a hiteleshelyi és magán­levéltárak szétválasztására csak a XVIII. században került a sor, Csornára nem vonatkozik. 10 4) Fejér: X. 4.340. „universa literalia instrumenta Monasterii Patronatus nostri B. Mi­chaelis Archangeli de Chorna, Ord. Prem., que a facie persequentium fugitive ad cautiora locorum deportabantur, et signanter litere donationales . . . per Gregorium filium Osl, manu sacrilega et violenta . . . fuerunt rapta et ablata." 10 5) Kovachich : Epicrisis. 282. 10 6) Levéltári Közlemények, II. (1924.) 147. bizonyos oklevelet „quarum paria in vestra sacristia (Csorna) sive conservatorio istius vestre more solito reposita geruntur et locata" a konvent nem tud másolatban kiállítani, mert „per violentim Turcarum repositorio nostro litteralia pene omnia instrumenta fuisset consumpta et deperdita". lu 7) És egy kötet kivevőkönyv. 1655-ben csak 5 Prot. volt. (Prot. VI. 5. sz.) lo s) Pl. 1574-ben bizottság száll ki Csornára, hogy meggyőződjék, teljes létszámú-e a hiteleshely. (Prot. II. 59.); 1676-ban Gallya Mihály csornai konventuális Memorialeja az el­hunyt Szenttamássy prépostról (Prot. VI. 147); Jány csornai prépostról (Prot. VIII. 1.) 1676­ban Sebestyén prépost installációjáról (Prot. VII. 96. és 97. sz. közt) ; Schöllingen prépost apostrofálása. (Prot. VIII. 55. sz.) 10 9) Bejegyzés a Prot. IV. első oldalán ..Compactum Jaurini mense Januario, 1796."

Next

/
Oldalképek
Tartalom