Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1937

48 megszemélyesítései. Scliack híres művében a leggyakrabban fellépő allegorikus személyekről külön pontos jegyzéket készített.

1 A személyeken kívül természetesen az események is jelképes értelemben veendők. Ha már most e miatt az idő mértékét költői termékekre alkalmazni nem lehet, akkor történelmi kritikát sem lehet mondani felettük, mert ha a cselekmény az emberi értelem törvényeinek ellentmond is, a mű még mindig lehet elsőrangú költői alkotás. Különösen azok tévednek, akik, az eucharisztikus játékokban fellépő anchronizinusokat rosszalják, s mint Blas Nasarre (1747.), megbotránkoznak azon, hogy Mózes, Adám és Keresztelő Szent János egyidőben szerepel, jóllehet a spanyol közönség lelkesen tapsolt, amikor Nagy Károly a Szentföld meghódítására indult, Ganelon pedig 30 ezüstért urát árulta el, s a császárt keresztre feszítették. „A költő itt veszélyes helyzetbe kerülhet — mondja Schack — mert képzelete vagy homályos képet teremt, vagy az értelmi elvontság jéghideg magaslatain dermed meg, vagy zavaros képzetekbe téved, ahol egyik beleolvad a másikba, illetőleg annyira megmerevül, hogy az allegória már betürejtvényhez hasonlít." Másik nehézség, hogy a skolasztikus bölcseletet, amely a cselekmény hagyományos alapját képezte, vajmi nehéz a költészettel összehangolni. Nem könnyű dolog volt a teológia és bölcselet szubtilis kérdéseit a nagyközönségnek bemutatni a nélkül, hogy a darab túlságosan el ne sekélyesedjék. A keresztény dogmatika legkényesebb kérdéseit hosszú oldalakon keresztül boncolják, egy-egy allegorikus alak terjengős magyarázata a maga elvont természetéről és az életben szereplő jelentőségéről kimeríti a hallgatót. „Visszás állapotok ezek, amelyeket a legjelesebb drámai erények sem tudnak ellensúlyozni" kiált fel Schack. (II. 396. 1.). Ez utóbbi kifogás elsősorban Joseph de Valdevielso (1580—1638.) ellen szól, aki Calderón után a legtekintélyesebb vallásos drámaíró. S ezért csodálatos Calderón művészete, amely e nehézségeket könnyűszerrel legyőzte. Az esztetikum nála teljes tisztaságban érvényesül. S itt is Schak lelkes szavai irányadók : „Darabjaiban igazi allegorikus személyek szerepelnek, akik nemcsak képviselik az elvont fogalmakat, hanem egyéniségek is. Ezeknek léte, gondolkodása, akarata pedig rendkívül érdekel bennünket. Calderón teremtőereje csodálatos ! . .. . Csak a legfegyelmezettebb képzelet tudhatott élesen meghatározott, elvont gondolati élményekbe lelket lehelni, csak a legköltőibb teremtő erő tudhatta a természetfeletti elemeket oly plasztikussá és érthetővé tenni, csak a legnagyobb előrelátás tudott a metafizika regióiban és a tiszta szellemiség birodalmában úgy megállni, hogy ne romboljon." Csak született drámai tehetség tudott ezen a területen is és evvel 1 Friedrich v. Schack : Geschichte der dramatischen Literatur und Kunst in Spanien. 1845. Frankfurt. II. k. 400 1.