Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1937

27 vább, mintha mi sem történt volna. Egy lelkes rajongó ezt egy kis ízléstelen versben megörökítette : A1 rey de los reyes sigue Lásd : a királyok királyát Su siervo el rey, con que muestra követi a király, mint szolgája, Que de tanta fe al calor Hogy a hit forró hőségét Enjugar al agua intenta. Az esővel hűsítse. Az Oltáriszentség előtt a papok százai haladtak, legelői pedig a zenészek, akik doboltak és a kasztanyetteket csattogtatták. Egy holland utazó Aerssen van Sommelsdyk a következőket jegyzi meg az 1665-i körmenetről: „Ezeken kívül még rengeteg ember tolongott tarka-barka ruhában, s a különböző hangszerek zenéjére igen vidáman táncoltak, mintha farsang volna." D' Aulnoy grófnő, a figyelmes szemlélő, ezeket írja 1679-ből való levelében : „Az utcákat, ahol a menet elvonul, a világ legszebb szőnyegeivel diszítík fel. Az összes erkélyeket ilyenkor szép szőnyegek és baldachinok fedik. Az utca egyik oldaláról a másikig sűrű vászonból készített sátorlapokat feszítenek ki a napsugarak ellen. Ezeket a sátrakat vízzel hintik meg. Az utcák kövezetére nedves homokot szórnak és virágokat hintenek, úgyhogy minden lépésük egy virág halálát jelenti. A pihenő oltárok óriási nagyok, s a legnagyobb pompával vannak berendezve. A hölgyek nyári ruhát öltenek, s a legszebb díszeikben ragyognak az erkélyeken. Kezükben kosárkákat és kis üvegeket szorongatnak, amelyekből az elvonuló körmenetre virágokat szórnak, és illatos vizet öntenek. A nép érdeklődését azonban azok a nagy gépezetek, kéregpapirosból készült figurák keltik fel, amelyeket a bennük elrejtett emberek hoznak mozgásba. 1655-ben ezek különböző nagyságúak és undorítóak voltak. Valamennyi női alakot ábrázolt, az első sorban levők kivételével. Ezek ugyanis óriási festett fejek voltak. Az aránytalan emberi test a nagy fej mellett úgy festett, mint a törpék óriási fejjel. „Egy-egy figura egy mór és egyiptomi óriást jelképezett. Ez utóbbiakat a nép „los hijos del Vecino"-nak, azaz a szomszéd (ördög) fiainak nevezte. A legnépszerűbb alak a Tarasca volt. Ez egy nagyhasú, hosszúfarkú, rövidlábú és görbe karmokkal ellátott sárkánykígyó volt, amelynek szemei állandóan vérben forogtak, s tátott szája kereste a zsákmányt. Testét pikkelyek fedték. A benne elbujtatott emberek segítségével a szörnyeteg elkapta az elővigyázatlan kalapját. A jámbor falusiak ezért igen féltek tőle, s ha valakit elkapott, falrengető nevetés kisérte a jelenetet." 1 Mindezek a körmenetben helyezkedtek el, amely kanyargós uton a Santa Maria templom felé vette útját, s onnét visszafordult. Útközben mély bókkal üdvözölték a királyi palota erkélyén ájtatoskodó királynét. 1 Calderons ausgewahlte Werke. Leipzig. 1910. Lásd 10. kötet bevezetését Wolf. von Wurzbach-tól, aki Madame d'Aulnoy útleírását idézi.