Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1936
28 tos elemi ügyességeket elsajátította és több hasznos tárgyat készített Németh József asztalosmester szakavatott vezetése mellett. Különpróbókat a nagyobb fiúk kielégítőszámban tettek. Bírálók mindig szakemberek voltak. Külső és belső ünnepélyek. A mult iskolaév folyamán Keszthely város bőkezűsége folytán tágas cserkészotthonhoz jutottunk. Ezt a helyiséget azonban át kellett adnunk városházi célokra s a csapat a régi városháza épületében kapott új otthont, amely egy nagy társasszobából, egy szertári helyiségből és egy műhelyből áll. Tekintettel arra, hogy Felsőőrsön a csapat most második alkalommal táborozott 6 évi időköz után, szokásos vetitettképes beszámolónk elmaradt. E helyett a nagyközönséggel egy másik alkalommal vettük fel az érintkezést. Egyik régi álmunk t. i. teljesedésbe ment az idén : a csapatzászlót megkaptuk és szívvel-lélekkel annak ünnepélyes megáldására készültünk. November 15-én rendeztük az ünnepséget, amely egyszersmind csapatunk fennállásának 15-ik jubileumát jelentette főméltóságú herceg Fürstenberg Károlyné zászlóanya védnöksége alatt. Berkes Ottó kat. tankerületi főigazgató reggel 8 órakor ünnepélyes Te Deumot mondott és utána az uj cserkészzászlót megáldotta. Délelőtt féltizenegy órakor az uj Urániában volt az ünnepség, amelyen 200 zászlószeget vertek be a liliomos zászlótartóba. Ezen megjelent Keszthely egyházi és világi előkelősége élükön főméltóságú herceg Fürstenberg Károlyné zászlóanyával. Az ünnepi beszédet vitéz Faragó Ede orsz. vezetőtiszt mondotta. Március 6-án jól sikerült teadélutánt rendezett a csapat a tanárikar részvételével. Április 24-én szent György napján 11 újonc fogadalmat és 15 kiscserkész Ígéretet tett. A szertartást a régi városháza nagytermében tartottuk a cserkészszülők és cserkészbarátok nagyszámú jelenlétében. A szülők részéről Nagy Imre takarékpénztári igazgató beszélt szívrehatóan. Másnap 6 órás hadijáték tette emlékezetessé az ünnepélyes cselekményt. Nyári tervek, segélyezések. Az iskolaév folyamán külső és belső munka folytatásaként csapatunk nyári nagy táborát a Mecsekben szándékozik megrendezni. A kiscserkészek Kehida mellett fognak tanyázni. Csapatunk szelleméhez tartozik, hogy a táborozásból anyagi okok miatt egyetlen cserkészt sem hagyunk itthon. Hála csapatunk jótevőinek, első sorban herceg Festetics György Őfőméltósága anyagi és erkölcsi támogatásának, a jótevő cserkészszülők és barátok gondoskodásának, ebben az iskolai évben 96 Pengőt tudtunk fordítani a szegénysorsu fiuk táborozási költségének fedezésére, uj otthonunk berendezésére pedig 401 P. 09 fillért. Könyvtárunkra 101 P 84 fillért költöttünk. A táborozás összköltsége 1110 P 65 fillér volt. Egész évi kiadásaink végösszege a táborozáson kívül 1310 P 19 fillér. A cserkészgondolat terjesztésében és helyi törekvéseink támogatásásában mindenkor teljes erejével segítségünkre sietett a helyi sajtó. Ifjúsági „Botond" Sportkör. Beszámoló az ifjúsági sportkör 1936/37. tanévi működéséről a V. K. M. 1927. évi 31913/VI. sz. rendelete