Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1935
18 Bidermann az emiitett drámát 24 éves korában írta. Főhőse már nem a renaissance-dráma embere, akit tér és idő határol, hanem a keresztény kozmosz. Allegorikus személyek — spanyol elgondolás szerint — képviselik az emberfeletti lényeket, amelyeknek az ember ki van szolgáltatva hasznára vagy kárára. Nem természeti lények szerepelnek itt, mint pl. Shakespearenél, boszorkányok, tündérek, akik a földből fakadnak, hanem örök erők, amelyek a keresztény mindenségben foglalnak helyet. Ami a Cenodoxus a szimbolikus dráma terén, az Belisar a történelmi tragédiában. Itt is a drámai impulzus a földi lét és túlvilág ellentétéből fakad s ez egyszersmind a jelenetek felépítésének az elve s a megrendítő hatások elérésének jól bevált eszköze. 1 A gyéren előforduló komikus hangok, amelyek a komoly befejezést körüllebegik, csak kontraszt-szinek. — Vita enim hominum nil est, nisi spmnium. — Az ellentét a szerep és a való élet között egyszersmind a barokk komédia csirája. E nemben a legjellegzetesebb termék Hollonius Lajos pölitzi pap „Somnium vitae humanae" c. műve. Ez egy mámoros paraszt története, aki azt álmodja, hogy egy napig fejedelem. Az élet egy szerep, amelyet le kell játszanunk. A paraszt itt még nem komikus, mert szerepét komolyan veszi. Ha a valóság világa az ember cselekedetei és megismerése révén feltárul s ez a világ, mint mozgási tér, láthatóvá lesz, továbbá, ha az embert az örök értékekhez mérik, akkor a hős meg tragikus viszonylatban jelentkezik. Komikusan csak a földi élet zárt köreiben hat, amelynek mértéke ki nem elégíti anélkül, hogy ennek tudatára ébredne. 2 A komikumnak barokk eszméje a bohózattól a legszelídebb iróniáig a legváltozatosabb árnyalatokban és a legkülönbözőbb fokokban jut kifejezésre. Amint a szomorújáték az ember ábrázolását a maga metafizikai valóságában adja, úgy a vígjáték a szociális, azaz emberi világában szerepelteti hősét. A két árnyalat művészi játékából keletkeznek az úgynevezett vegyes játékok (Mischspiele), a barokk jellegzetes alkotásai. A jezsuita-drámában, de a komédiások drámáiban is ez a vegyes játék igen gyakori, ahol nemcsak párhuzamos, hanem különböző esztetikai síkon haladó cselekmények ölelkeznek. Valóságos tragikus irónia keletkezik. Tragikus iróniával is lehet megrendítő hatást elérni — itt is Calderon és Lope de Vega a mester — amint ezt Rist parasztjelenetei 1630-ból bizonyítják. De még inkább tanúskodik erről a barokkdráma legnagyobb mestere, Bidermann, aki spanyol katolikus elemeken nevelődik. Olyan arisztokratikus művészetet nyújt, — a barokk-kor hitének kifejezése ez — amely azért akarja a világot legyőzni, mivel az nem elegendő az embernek. Bidermann drámái csirában mindazt tartalmazzák, amit a telivér jezsuita-dráma megvalósítani iparkodott színpadja számára. Az utána következő nemzedék a hatást csak fokozla (antitézis és drasztikus naturalizmus). A fejlődés további fokát Avancini Pietas Victrix (1659) c. művében 1 Dr. Franz Zach : Das Barocktheater als Theatervorbild. Schönere Zukunft 1933. Nr. 52. ' A. Happ : Die Dramentheorie der Jesuiten. Diss. München 1923.
