Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1934

17 Rossz szerencséjében ez jobbat vár s réméi, Jó szerencséjében alázatosan él, Alacsonra esvén, hamarban is felkél. Magasra ne hágjon, ki nem tud repülni, Mert mikor a tetőn akarna leülni, Kezd ág romlásával halálba merülni. Isten adja a télt s a tél után nyarat: Szükség után sok kár bővségben is arat; Gonoszul ha most van, így végig nem marad. Ha víg elmével vagy, ne nyúlj gonddal ahhoz: Jövendő nap-idő, rád hogy mit szánt és hoz ; Víg nevetéseddel mérj mindent magadhoz. Ezt igen meggondold s higgyed is bizonnyal, Hogy semmi sincs mindenfelől jól s boldogul, Sok kicsiny, jól állhat, tíz-húsz nagy gonoszbul. Móddal igazgassad szélhez vitorládat S amint az fú, te is ereszd úgy magadat, Megvond, ha hatalma, ládd, hogy elragadott." Zrínyi Miklós a költő és hadvezér (1620—1664.) majdnem ugyanazon szavakkal fejezi be Szigeti veszedelmét, mint Horatius ódáinak három első könyvét. Faludi Ferenc (1704—1779.) a „szent öreg" a következőképen vonul vissza rohonci magányába : „Isten hozzád márvány hajlék, Vont ezüstös kárpitok : Kiket borít arany tajték, Tündérkedtek, nem titok. Bársony ágyak, hímes székek, Roppant tornyok, tzifra nép : Gyöngyök, tükrök, irott képek, Isten hozzád százszor szép. ..." Ugyancsak Horatius olvasója, bámulója s követője báró Orczy Lőrinc, kinek több költeménye Horatius hatását bizonyítja. Neki is van az „aurea mediocritas" — az arany középútról szóló költeménye: „Közép szerencsében vagyon a boldogság, Főkép ha kötve van ehhez a szabadság, Felette valóban nincsen állandóság, Nem függni senkitől csak ez a királyság. 2