Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1934

13 lyesebben iambus-költeményeit, mert ő ezen utóbbi néven nevezte azokat mindig. Epódus annyit jelent: záróvers v. utóének, mivel a iambus-versmértékben megírt hosszabb verssort ugyanilyen versmértékben megírt rövidebb verssor követi. Tartalmuk a görögöknél élesen támadó. Horatius iambusai is támadók, de már nem a maró gúny hangján támadnak egyes megnevezett személyeket, hanem finomabb, csiszoltabb élccel támadja a költő azokat, akik kihívták felháborodását. Sőt van néhány epódusa, melyekből teljesen hiányzik minden támadás, sőt majdnem az óda hangjának magaslatáig emelkedik fel, mint pl. az Epod, 7. Amikor Horatiusnak a satirái és epódusai megszerezték már költői hirnevét és amikor ezen műveivel már költői készségre is telt szert, magasabbra vágyott s magasabbra is tört. Alkaios és Sappho lesbosi lírikus költőket tette meg mintaképévé. A kiművelt görög lantos költészetet — mint ő maga mondja — átültette a római nyelvre s ezzel megteremtette a római lírát. Azonban nem volt ő egyszerű utánzó, nem vett át mindent görög mintaképeitől; csak a versmértékeket alkalmazta: ezen műveinek hangja, nyelve, tartalma már teljesen római. Őmaga Carmina-knak nevezi állandóan ezen különféle tartalmú költeményeit, míg később az Ódák nevet kapták, holott tárgyaik miatt nem illeti meg azokat az Óda elnevezés. Tárgyaik szerint ugyanis ezen Carmina-k négy félék: 1.) a hősi ódák, melyekben Róma nagyjainak nagy tetteit énekli meg a költő ; 2.) ünnepi ódák, melyeket bátran nevezhetnénk hymnusoknak, mivel hangjuk magasztos s vagy egyes ünnepekre írta azokat a költő, vagy egyes isteneket dicsőit bennük; 3.) erkölcsi ódák, melyek az ő erkölcsi életelveit tartalmazzák, amelyeknek gerince az „aurea mediocritas", az arany középút; 4.) alkalmi ódák; ezeknek tartalma már nagyon vegyes: énekel ő ezekben barátságról, mulatozásról, társas életről, szerelemről; dicséri bennük a természet szépségeit; megcsendül bennük a hazafias büszkeség, öröm és bánat; megszólal bennük az istenfélelem; másokban elhangzik annak tudata, hogy van költői tehetsége ; olvashatjuk több ódáját, melyekben élettapasz• talat útján leszűrt józan életelveket hirdet s végül említem legszebb tartalmú ódáit, melyekben az ős római erényeket magasztalja ; ezek közül külön kiemelem a „római, vagy nagy ódák"-at: a'III. könyv első hat ódáját. Horatius ódái 4 könyvben jelentek meg: az első 3 könyv egyszerre látott napvilágot Kr. e. 23-ban ; a negyedik könyv Augustus császár kívánságára és barátainak sürgetésére jelent meg Kr. e. 13-ban. Horatius ódáit nem hatja át ifjúi tűz, nincs bennük égő szenvedély, képzelete nem csapongó, hiszen mint meglett férfi, mint kiforrott egyéniség fogott Carmina-i megírásához. Kerül bennük minden szélsőséget, amit megmagyaráz nekünk egyik legfőbb életelve : az aurea mediocritas. Ajándékozott nekünk Horatius költői leveleket is két könyvben: az első könyv 20 levelet tartalmaz, míg a második csak 3-at. Az epistola-k, vagyis levelek Horatiusnak utolsó alkotásai, melyeket ő szintén „sermones", csevegéseknek nevez, mint satirait, de mily nagy a különbség a két műfaj között!