Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1933
VI. Iskolánk múltja. *) A keszthelyi gimnáziumot 1772-ben Festetics Pál gróf alapította s kezdetben a ferencrendiek tanítottak benne. Hároméves grammatikus iskola volt 3 tanárral és pedig abban az épületben, amely ma a gimnáziummal szemben elemi iskola gyanánt szolgál. 1800 óta a mai prémontrei ház volt az iskolaépület s 1808 nov. 5.-e óta van a gimnázium a prémontreiek kezén ; ugyanekkor hat osztályossá alakul és maradt 1850-ig. 1850 óta négy osztályos 1892-ig, amikor gróf Festetics Tassilo és Keszthely város tevékeny közreműködésével 4 év alatt mai épületében nyolc osztályos főgimnáziummá fejlesztetett. 1924 óta reálgimnázium. Iskolafenntartó a csornai prémontrei kanonokrend, kegyura a csornai prémontrei kanonokrend prépostja. Előbb a győri főigazgatósághoz tartozott, majd a megszűnt pécsihez és jelenleg a székesfehérvárihoz. Címe : „Keszthelyi prémontrei rendi kath. reálgimnázium." Tantervi változások voltak: 1777-ben, 1806-ban, 1850-ben, 1861-ben, 1883-ban, 1899-ben, 1924-ben ; átmeneti módosítások történtek 1918—1921. között is. Csornai prépostok voltak: Buday Ágoston, Gyöngyössy Pál, Szenczy Imre, Simon Vince, Dr. Kunc Adolf, Dr. Burány Gergely és jelenleg Gergye Ipoly. Az intézet főigazgatói voltak: gr. Niczky Kristóf, gr. Teleky József, Vay István, Novak Krizosztom apát, Rausch Ferenc apát, Paintner Mihály prépost, Fejér György prépost, Dresmitzer József prépost, Deáky Zsigmond vál. püspök. Iskolafelűgyelők voltak : Sterne Ferdinánd apátkanonok, Greschner János kegyesrendi áldozópap. Majd újból főigazgatók: Kádas Rudolf, jászóvári prémontrei kanonok, Németh Antal, Mészáros Nándor, Spitkó Lajos, Váradi Károly, kegyesrendi áldozópap, Kárpáti Kelemen, csornai prémontrei kanonok, Dr. Vass Bertalan, cisztercita rendi áldozópap. Jelenlegi főigazgató : Mátrai Rudolf, cisztercita áldozópap. Igazgatók: Pajerics Vencel, Zsembery Lőrinc, Bécsy Arnold, Cseh Lázár. Marton Lipót, Raab Angyal, Kelle Lipót, Für Márton (világi), Gyöngyössy Pál (1808—09. tanévtől az első prémontrei igazgató), Hármb Gábor, Schindler Bernát, Lenes Ambró, Petróczy Béla, Sőjtöry József, Szenczy Imre, Ihász Gilbert, Szita Sándor, Pintér Endre, Sailer Ármin, Dr. Lipp Vilmos, Farkas Miklós, Dr. Burány Gergely és 1906-tól Berkes Ottó. *) Iskolánk történetét az 1896. évi értesítő tárgyalja az alapítástól a jelzett évig, 1927-ig pedig az 1927—28. évi értesítő.