Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1930

I. Általános szempontok.

1) XVI. századi énekköltésünk formai részével keveset foglalkoztak, kutatóinkat elsősorban a tartalmi rész érdekelte. Az irodalmi termékek formai részének a vizsgálata az ilyen irányú kutatások mellett háttérbe szorult és legfeljebb csak életrajzok, irodalomtörténetek és egyes műfajokat tárgyaló munkák végén nyert meglehetősen szűkszavú elintézést. És ez az elintézés sem volt kedvező. A rímelés gyengesége, az egyhangú vala és volna rímek ütötték meg legelőször a füleket és vágták útját minden további, mélyebbre ható vizsgálódásnak. Pedig a rímelés gyengesége nemcsak, hogy megmagyarázható a kornak aránylag — a maihoz képest — fejletlen verselésével, hanem egyenesen ezen versek lényegének a folyománya: olyan szerepre voltak szánva, mely nem kívánta meg egyáltalában a rímelést és még kevésbbé követelt művészi rímelést. Hasonló volt a sorsa egy darabig középkori verseinknek is. A formai részt illetőleg megelégedtek azokkal a magyarázatokkal, melyeket Szilády Áron adott a R. M. K. T.-nak I. kötetében. Míg azonban azóta ezen a téren már sok történt, addig XVI. sz.-i verseink értelmezése még nem igen haladt tul a R. M. K. T.-nak egyes köteteiben elszórtan adott megjegyzéseken. Ezek a megjegyzések pedig egyrészt szűkszavúak és túlságosan az általánosságban mozognak, másrészt pedig nincsenek tekintettel e versek mibenlétére, nem veszik .figyelembe rendeltetésüket és azt, hogy milyen életet éltek. Hibául róják fel pl. a középcezurás 12-eseknek, ha elhibázzák a sormetszetet, vagy mert nem lehet őket a 4|2||4|2 ritmusszkhémába beletörni. Pedig talán egyik sem volt olyan fontos követelmény. Vagy rossz versnek bélyegzik azt, mily ugyan 4!4!3 beosztású 1 l-es akar lenni, azonban állandóan darabokra kell szaggatnunk a szót, ha ezt a ritmizálást következetesen véghez akarjuk vinni. Gyakran szerepeltetik értékmérőnek a rímelés meglétét, pedig talán a lényeget illetőleg jobb az a vers, melynél a sorok végéről hiányoznak a rímek, mint az, amelyik szinte makacsul csendíti össze ugyanazokat a ragokat vagy képzőket. Elég az hozzá, hogy a mai mértékkel mértek, Arany János verselési gyakorlatán kifinomult füllel közeledtek e versekhez. Pedig ezzel a fegyverrel fölszereikedve csak lesújtó ítéletet lehet formai részükről mondani, megértésükhöz és látszólagos fogyatékosságuk megmagyarázásához ez az út nem visz el. Más álláspontra kell helyezkednünk, más szempontok szerint és más úton kell őket megközelítenünk, hogy vallomást tegyenek magukról. Fel kell tennünk elsősorban is a kérdést: tulajdonképen milyen versekkel is van dolgunk, mi volt a rendeltetésük, felmondták, olvasták vagy énekelték-e őket? Mert formailag más megítélés alá esik az egyik, mint a másik célra szánt vers. Lehet valamely vers felmondanivalónak töké') Az itt következő tanulmány XVI. századi verses irodalmunknak azt a részét öleli fel, mely a R. M. K. T.-nak II—VII. köteteiben olvasható, tehát a kódexirodalom korénak lezárulásától a század 70-es éveinek a végéig terjedő idő verses termésének nagy részét veszi vizsgálat alá. A tárgyalt anyag tehát XVI. századi irodalmunkra vonatkozólag nem teljes. Hiányzik belőle pl. a század derekáról a Batthyány-kódex versanyaga, a század második feléből pedig Balassi és Bogéti Fazekas Miklós. Míg azonban egyrészt az anyag így is oly nagy, hogy rövidebb lélekzetű tanulmány keretei közé a problémák (utólagos elintézésének a veszélye nélkül alig volt beleszorítható, másrészt — úgy hiszem — a tárgyalt 200 vers elegendő ahhoz, hogy a század verseléséről, ha nem is teljes, mégis legalább a főbb vonásokban világos képet adjon. 1*