Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1923
2 mélyebbre vésse az ifjúság lelkébe az erős vallásos és hazafias érzést, a fokozottabb munkát és kötelességtudást, amelyet jövőben a haza tőle megkiván s hogy meg ne szűnjék dolgozni a megcsonkitott Magyarország visszaállítása és elszakított véreink megváltása érdekében. Tanulmányi állapot és kirándulások, A tanulmányi előmenetel általában megnyugtató volt. A tanitási eljárás a vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól kiadott utasítás szellemében történt. Az iskolában tanultak kibővítésére a tanárok által irányított inagánolvasmányokkal az ifjúsági könyvtár szorgalmas használata szolgált. A szemléltető és egyéb tanitási eszközök a tanultaknak és az olvasottaknak az emlékezetben való megörökítésére síirün voltak alkalmazva. A tanultak biztos, értelmes és folyékony előadására, valamint a füzetek, bútorok, helyiségek tisztántartására állandóan szoktatva voltak a tanulók A tanultak teljesebb megértésére, illetőleg a megszerzett ismeretek alkalmazására az egyes osztályokkal a szaktanárok vezetésével tanulmányi kirándulások voltak. Nagyobb kirándulás az idén nem volt. A tanulmányi állapottal kapcsolatban külön kell felemlítenünk azon örvendetes eseményt, hogy a május 29-én Budapesten megtartott országos középiskolai tanulmányi versenyen intézetünk, mely a versenyben három VIII. osztályú tanulóval vett részt, a győztes iskolák között az első lett. Bulla Béla a földrajzból, Eckmann János a görög nyelvből és irodalomból első győzelmet arattak, Barasics István pedig a magyar irodalomból második győzelmet. A magántárgyakat minden tanuló, ki azok valamelyikére hajlamot érzett, ingyen tanulhatta. Az ifjúsági segitőegylet pedig az összes tanulókat az összes tankönyvekkel ingyen látta el. Szülői értekezletek. A tanév folyamán három, eléggé látogatott szülői értekezlet volt, amelyeket az igazgató vezetett és az egész tanári kar is mindenkor jelen volt. , Ezen értekezleteken dr- Lakatos Vince, Neogrády Gilbert és Tibolt Ákos tanárok tartottak előadásokat és adtak az igazgatóval egyetemben praktikus útmutatásokat az iskola és a szülői ház közötti kapcsolat mélyitésére. Testi nevelés. A tanulók az előadási órákat elég tágas, világos, szellőzött és a legnagyobb tisztaságban tartott termekben töltötték, óraközben pedig a szabad mozgásra alkalmas nagy udvarban élvezték a friss levegőt. Az intézet a város végén portól mentes pázsitos talajon az Erzsébet királynéról elnevezett ligetben játékhellyel is rendelkezik, melyet Festetics Tassilo herceg úr 0 Főméltósága kegyeskedett ajándékozni az ifjúság testi nevelésének céljaira. Itt voltak megtartva a játékdélutánok is. A tanulók kedvvel fürödtek, csónakáztak és korcsolyáztak a Balatonon. Erre nézve óvatossági szabályok is adattak a fegyelmi szabályok felolvasása alkalmából, de kifüggesztett egészségtani szabályok is szólnak róluk, a tanári kar pedig szigorú felügyeletet gyakorolt. A tanulók egészségi állapota általában kedvező volt. A kisebb megbetegedéseken kivül 8 súlyosabb és 8 járványos (4 kanyaró, 3 influenza és 1 paratifusz) betegségi eset fordult elő. Haláleset nem volt. A tanulók egészségét dr. jobs Viktor iskolaorvos kisérte állandó figyelemmel. Ugyancsak ő szeptember 18-án és május 12-én általános szemvizsgálatot tartott. Szembeteg nem volt. Az iskolaorvossal egyetemben a tanári testület is beillesztette az előirt módon az egyes tantárgyak keretében tanításába és munkatervébe az egészségügyi, csecsemőés gyermekvédelmet.