Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1920
éf valókat, ismertettük a kongregáció lényegét, célját és eszközeit. A jelöltek külön oktatásban részesültek. — A kongregáció szellemének ébrentartása, elveinek gyakorlati megvalósítása céljából rendszeresítettük az erény gyakorlatozol. E célt szolgálták a bitvédelmi és hitbuzgalmi szakosztályok is. A kongregáció jellemképző munkájának megkönnyítése végett 84 kötetből álló ^öm/u/árf bocsátottunk a tagok rendelkezésére. A könyvrár számára járt : a Mária-Kongregáció, Hirnök, Virágoskert, Zászlónk, Unsere Fahne, Die Fahne Mariens. A Zászlónk-at 75 példányban olvasta az ifjúság. Dec. 8-án közös szent áldozás után megújítottuk fogadalmunkat. Ugyanakkor változatos műsorral Immaculata-ünnepélyt rendeztünk. Unnepies tagfelvételünk április 24.-én volt a plébánia-templomban, amelyet ez alkalommal zsúfolásig megtöltöttek a szülők és a hívek. A felavató szertartást mélt. és főtiszt. Burány Gergely dr., csornai prépost úr, a kongregáció fővédnöke végezte. Ezen alkalommal 17 jelölt lett a kongregáció rendes tagjává. A felavatási szertartás után Burány Gergely dr., az intézet kegyura, a tanári kar és az ifjúság hozzátartozói jelenlétében hazafias ünnepélyt rendeztünk a Magyarok Nagyasszonyának a tiszteletére. Az ünnepély műsora ez volt : 1. Hozzád fohászkodunk. •— Énekelte a főgimn. énekkar. 2. Megnyitó beszéd. — Mondotta Gótzy Mihály dr., a kongregáció praesese. 3. Endrődi Sándor : A celli búcsú. -— Szavalta : Cséby Géza VII. o. t. 4. ünnepi beszéd. — Mondotta : Murányi Ernő VII. o. t., prefektus. 5. Hándel : Largo. Hegedűn előadta : Szeless László VIII. o. t. Harmoniumon kísérte : Steindl Miklós VII. o. t. 6. Sík Sándor ; Az andocsi Máriához. Szavalta : Polgár Andor III. o. t. 7. Patronánk, ne hagyj el 1 — Énekelte a főgimn. énekkar. A régi kongregánisták közül renovo-levelüket megküldötték : Baum Miklós tisztviselő, Búzás Sándor tüzérfőhadnagy, Szombathely, Burján Imre, Pintér László, Rácz Miklós orvostanhallgató, Linter Lás vegyészhallgató, Hörcsöki István, Vaszary Mihály hittudományh gatók, Budapest, Szakszón Dezső, Keszthely, Bulla Andor, Emecz István, Tégla György hadapródjelöltek, Felsőőr, Simon Vendel főgimn. tanuló, Csurgó. f