Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1914

27 útnak költője. Mindenről tud énekelni. Ha lát friss fükereszteket, hósapkát, közlegényt, árva tornisztert, ezredest, szilvafát a temető-szélén és igy tovább mind-mind rezgésbe hozza szivét lelkét s dalol. Ugy jellemezném első csoportját, pillanatfelvételek átszűrve egyéniségén. Sokkal értékesebbek népies ízű nótái. Bakagyerek a kórházban haldokol cimű teljesen a nép talajába ereszti ereit. Egyszerű kis hangulat, de ügyesen énekli; szinte drámai módon van előadva egy kedvesét váró baka haldoklása. A Temetnek egy bakát . . . versben a két utolsó sor frappánsul zárja le a tragédiát, egy baka temetését a falujában. „Mégis százszor boldogabban nyugodna: Mert fölötte szép kedvese zokogna . . ." Nyitva van a százados úr ablaka . . . pedig megzenésítve, mint népdal járja be a különböző vidékeket. Annyira ismeri a baka, hogy népdalnak énekli, különösen az utolsó strófáját : „A közlegényt ellövik a csatába Ki borul majd barna kis lány vállára ? Megsiratom, áldást mondok reája, Mégse leszek százados úr babája!" Szepessy ezekben a helyzetdalokban ad néhány értékesebbet, de legtöbb verse nem tudja megúszni az idő arját. Íme, háborús líránk főbb áttekintésben! Természetes, hogy egész légiója akad még a versekíiek, melyekhez glosszáriumot lehetne fűzni, de dolgozatunk keretét, célunkat messze túlszárnyalná, amely pedig csak adalékot, emberi okmányt kiván szolgáltatni háborús költészetünkhöz. Líránk azt mutatja, hogy dalos nemzet vagyunk, mindent megénekelünk. De a tárgyalt motívumok már egyformák, kevés a variálás, szinte kiénekeltük magunkat. Termelésünk 3*