Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1910
\?ll. A szülőket közelebbről érdeklő rendeletek. A középiskolák Rendtartásának az egész gimnáziumi ifjúságot, valamint a szülőket közvetlenül érdeklő rész: I. .4 tanulók felvétele. 1. Az iskolai év szeptember 1-én kezdődik és a következő év június hó végéig tart. 2. §. A tanév megkezdése előtt augusztus hó utolsó napjain tartandók meg a felvételi-, javító és pótló vizsgálatok. A tanulók felvétele a vallás-és közoktatásügyi minisztérium 1X95. febr. 17-én kelt 50.667. sz. rendelete értelmében a tanév végén eszközöltetik, helyben jun. 30=tv>i. jul. i=ig. De amennyiben a felveendő szám be nem telik, szeptember három első napján is tartandó beiratás. Ezentúl egy hétig csakis a késedelmüket szigorúan igazoló tanulókat veheti fel az igazgató. A még később jelentkezők felvételét az igazgatóság utján benyújtott folyamodványra az egész- év folyamán a tanker. kir. főigazgató engedheti meg a vallás- és közokt. minisztérium 1894. okt. 15-én kelt 50,678. sz. rendelete alapján. Azoknak, akik a tanév első hónapja után lépnek be az intézetbe, az addig végzett tananyagból vizsgálatot kell kiállaniok. 3. §. A felvételt az összes ifjúságra nézve az igazgató teljesíti, a beírást pedig a jegyzékbe minden osztályra nézve az illető osztályfőnök végzi. E jegyzéket a beírások után az igazgató veszi őrizet alá. 4. §. Minden tanuló minden évben felvétele alkalmával felvételi dijat tartozik fizetni, ezen kivül minden évben az ifjúsági könyvtárra, az évi értesítőre stb. a vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyével meghatározott mérsékelt összeget. A tandíjfizetés idejét a helyi viszonyok tekintetbevételével az igazgató állapítja meg. 5. §. Mind a gimnázium, mind a reáliskola első osztályába az 1883. évi XXX. t.-c. 10. §-a értelmében csak oly növendékek vétetnek fel, kik életök kilencedik évét már betöltötték és vagy ar8*