Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1908

98 ben naponkint megjelentek a szt. misén. Vasárnaponkit egész éven át szt. beszédet hallgattak a tanulók, valamint részt vettek az anya­szentegyház által elrendelt körmeneteken, szept. 10. és nov. 19-én boldogult Erzsébet királynénk emlékének szentelt gyászistentisztele­ten, október 4-én Őf elsége névünnepén, okt. 30-án és febr. 12-én a biboros hercegprímásnak, intézetünk nagy jótevőjének névünne­pén, illetőleg születésnapján tartott istentiszteleteken. Április 1-én Qaldon Károly intézetünk nagy jótevőjének halála évfordulóján tar­tott gyászistentiszteleten. A püspöki kartól kiadott utasítások sze­rint végezték a tanulók az év folyamán gyónásaikat és a húsvéti szentgyakorlatokat. Külön végezték ájtatosságaikat a Mária kongre­gáció tagjai. Az előadások imával kezdődtek és végződtek. A hit­tani vizsgálatokon Dunst Ferenc dr. keszthelyi apátplébános elnö­költ mint püspöki biztos. A „Zászlónk" c. ifj. lapot 123 példány­ban járatta az ifjúság. Az iskolai ünnepélyek sorát Őszentsége X. Pius pápa ötven­éves áldozópapságának jubileumára szept. 27-én rendezett ünnepély nyitotta meg. Ez ünnepély műsora a következő volt: 1. Pápai him­nusz. Énekelte a főgimn. énekkara. 2. X. Pius aranymiséje. Párkányi Norberttől. Szavalta Gárdonyi Lajos VI. o. t. 3. Mivel tartozik ha­zánk a pápaságnak ? Felolvasás. Tartotta Szerecz Alajos VIII. o. t. 4. Himnusz. Énekelte a főgimn. énekkara. 5. Záróbeszéd. Mondotta Berkes Ottó főgimn. igazgató. Az intézet kebelében fennálló Mária-kongregatio okt. 11-én a magyarok Nagyasszonyának és dec. 8-án a Szeplőtelen foganta­tás ünnepén tartott lélekemelő iskolai ünnepélyeket. Az okt. 11-iki ünnepély műsora a következő volt : 1. Angyaloknak nagyságos asszonya. Énekelte a főgimn. énekkara. 2. Lelkesedjünk. Költemény. Károly lgnáctól. Szavalta Galambos Olivér III. o. t. 3. Ünnepi be­széd. Mondotta Gótzy Mihály főgimn. tanár, praeses. 4. Riadó. Költemény. Sik Endrétől. Szavalta Mangliár Károly VII. o. t. 5. Boldogasszony anyánk. Énekelte a főgimn. énekkara. A dec. 8-iki Immaculata ünnepély műsora a következő volt : 1. Máriát dicsérje. Énekelte a főgimn. énekkara. 2. Mária méhei. Költemény Mind­szenti Gedeontól. Szavalta Beér Gyula V. o. t. 5. Ünnepi beszéd. Mondotta Szerecz Alajos, congr. praefectus, VIII. o. t. 4. Immacu­lata. Költemény Körösi Albintól. Szavalta Mangliár Károly VII. o. t. 5. Salve Regina. Énekelte a főgimn. énekkara. 6. Záróbeszéd. Mondotta Berkes Ottó főgimn. igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom