Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1908

105 nyaival (bizonyítvány és értesítő) igazolják, hogy a közvetetlen előbbi osztályban kielégítő sikerrel tanulták legalább is azokat a tantárgyakat, a melyek rendes tantárgyak abban az intézetben, a melybe felvétetni óhajtanak. Azok a tanutók, k k nyilvános gimnáziumból vagy polgári is­kolából reáliskolába, úgyszintén azok, kik reál- vagy polgári isko­lából gimnáziumba akarnak átmenni, kötelesek felvételi vizsgálatot tenni. E vizsgálat az elhagyott és újonnan választott iskola tanter­vei közt mutatkozó lényeges különbözetre terjed ki. E különbözet a tankerületi kir. Főigazgatóságnak 43/1898. sz. utasítása szerint azon tantárgyakra is kiterjed, a melyek a két inté­zetben közösen ugyan, de a választott intézetben nagyobb terjedelem­ben és behatóbban taníttatnak. Ugyancsak a tankerületi kir. Főigaz­gatóságnak 1228/1901. sz. utasítása értelmében az V. osztályba átlépni kivánó polgári iskolai tanulók, az uj tanterv követelményei­hez képest, az egész növénytanból is tartoznak felvételi vizsgálatot tenni. A felvételi vizsgálaton az illető tanuló természetesen csak abból a tantárgyból készít írásbeli dolgozatot, a melyből szóbeli vizsgálatot tesz, illetőleg, a melyből a tanterv és utasítások írásbeli dolgozatot írnak elő. A polgári iskolából átlépő tanuló a nmélt. vallás- és közokt. minisztériumnak 1898. nov. 14-én kelt 85.552. sz. rendelete értel­mében köteles összes bizonyítványait bemutatni. Ha ezekből az de­rül ki, hogy a polgári iskolát csak a középiskolában felmerült ne­hézségek megkerülése végett használta fel, meg kell tőle tagadni a felvételt. Azon reáliskolai és polgári iskolai VI. oszt. tanulók, kik a gyógyszerészeti pályára kivannak lépni, a gimnáziumban az I—VI. osztály latin nyelvi tananyagból a vallás- és közokt. minisztérium­nak 1902. évi 35.935. sz. a. kelt rendelete értelmében vizsgálatot tehetnek és ha ezen írásbeli és szóbeli vizsgálaton a követelmé­nyeknek megfeleltek, gyógyszerészgyakornokul felvehetők ; de az egyéves katonai szolgálat kedvezményére a m. kir. honvédelmi mi­nisztériumnak 1891. évi május 20-án 24.332. sz. a. kelt határozata értelmében igényt nem tarthatnak. A vallás- és közokt. minisztériumnak 1906. március hó 6-án 99743/905. rendelete szerint, ha nem polgári vagy reáliskolai VI. osztályt végzett más tanintézeti tanuló kíván gyógyszerészeti pá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom