Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1906
109 2. A szembeötlő testi hibáknál, de csakis a következőknél : sántaság (ez csak a testgyakorlást illetőleg), bénaság, puposság, félszemüség, a fölmentést és pedig az egész tanévre a középiskolai igazgató maga adhatja meg szóbeli kérelemre s minden orvosi bizonyítvány követelése nélkül. 3. Mu ó testi bajoknál és betegségeknél egy fél évnél kisebb tartamra szintén az igazgató adja meg a fölmentést, de csak orvosi bizonyítvány alapján, melyben jelezve kell lenni a betegségnek s annak ís, hogy a fölmentés szükséges és mennyi időre adandó meg. 4. Egyéb bajoknál és betegségeknél az év hosszabb részére, vagy az egész tanévre szóló fölmentés megadására a tanker. főigazgató hatalmaztatik fel, kihez az illető középiskolai igazgató útján kell folyamodni. A folyamodványhoz a fönnebbihez hasonló szerkezetű, hivatalos pecséttel ellátott hatósági orvosi bizonyítvány melléklendő. Egy negyed évnél rövidebb időre, különösen kiállott betegség után szükségelt üdülés céljából a tanintézeti igazgató magán háziorvos bizonyítványára is megadhatja a fölmentést. 5. Azon középiskoláknál, melyeknek iskolaorvosuk van, a tanulóknak a fölmentésért nem kell külön folyamodniok, hanem az iskolaorvos a tanév elején teljesítendő általános vizsgálat alapján jelentést tesz, hogy mely tanulók lesznek a torna alól felmentendők, mely jelentésből kifolyólag adja meg a fölmentést vagy az igazgató, vagy a főigazgató az eddigi módon. Hasonlóképen az iskolai orvos véleménye alapján adandó meg a fölmentés évközben, netán fölmerülendő balesetek vagy betegségek esetén. 6. A testgyakorlásnál az orvosi bizonyítvány alapján részleges fölmentésnek is lehet helye, például a nyújtón való gyakorlatoktól, az ugró gyakorlatoktól. 7. Az igazgató elutasító határozata ellen netán beadott folyamodványok az igazgató véleményével a tankerületi főigazgatóhoz, a főigazgató elutasító határozata ellen beadott folyamodványok pedig ugyanennnek véleményével a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez terjesztendők fel. 8. Amennyiben lehetséges, a főigazgatóhoz intézett folyamodványok az intézeti igazgató által mind együtt küldendők fel és pedig az év elején szeptember 30-ig, mely időpontra a tanulók jóeleve figyelmeztetendők. Ha a fölmentés szüksége évközben áll be, a kérelem elfogadása és tárgyalása ekkor sem tagadható meg. A nmlts. vall. és közokt. minisztériumnak 1901, dec. 11-én