Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1903

4 hiszen jobbadán csak azt adjs, amit a nép is megkülönböztet, de azért e/- a halrajz fölér egy jó vázlattal, amelyből idővel a teljes kép meg­alkotható. »De az igazat mondva — irja többek között: — »a halak elterjedéséről szóló ismeret, tudományos értelemben, még sehol nincsen kellő­képen megérlelve, mert ennek alapfeltételei igen nehezek.« > Az előfeltételek legfőbbjeaz,hogy mindenfolyót, minden mellékágát, minden évszakban a legapróbb részletekig át meg át kellene vizsgálnunk, úgy­szólván megszűrnünk. Ezt évek során folytatva megközelitenők a feladatot. Ám ez óriási munka.« Ujabban 23, ichthyologiai szempontból át nem kutatott, nagyobbára a Balaton vizkörnyé­kóhez tartozó és más dunántuli kisebb folyó és állóvizünknek ismertem meg egyes halait. Habár e vizek legnagyobb részének összes halait nem közölhetem, faunisztikai ós zoogeografiai szem­pontból, még is érdemesnek tartanám ezen uj lelőhelyü halak felsorolását és vizekszerinti cso­portosítását is — noha hazánknak csak kis terü­letére vonatkoznak, mert közöttük felette ritka és Magyarországnak alig 1—2 termőhelyéről ki­mutatott fajok is vannak. Hazánknak ichthyologiai irodalmát tanulmá­nyozva meggyőződtem arról is, hogy a tényleg nagyon szórványos és nehezen hozzáférhető dol­gozatok és értekezések alapján, melyeknek száma meghaladja a 209 et, össze lehetne állítani — többé kevésbbé jól — Magyar és Horvátország körül-

Next

/
Oldalképek
Tartalom