Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1901

87 Mentül közelebb ért a költő életének végéhez, annál jebban érzi, hogy mindennek sorsa az elmúlás, annál jobban felvértezi magát a hit páncéljával, mely nem engedi, hogy szivét a keserű bú, a testi szenvedések nyila átverje. Teljes hittel vallja Az esztendő végén-ben: „Az Űr bölcs, jó, ő adja nékünk Az édest, keserűt ; Amazt fogadd hálaadással, Ezt gyáván ne kerüld ! 0 hordja e roppant világnak Örök nagy gondjait . . . Öröm- s búban, élet- s halálban Kössön hozzá a hit /" A ki igaz ókeresztény s hazafi*, az az >oroszlánokra s áspiskígyókra*

1) vetheti lábát, az nyugton lehet minden rázkódásban. Az életnek borulatai közt azonban szövétnekre szorúl az ember, melyet elmélkedés és buzgó áliitattal kell felgyújtani s csak igy lehet eljutni a nyugalom révébe, hol aztán megpihenhet a keresztnyomott váll. Ezek az eszmék vannak egyszerűen, igazi áhitattal kifejezve a Sonettékben, melyek közül a III. vagyis az Olajág cimü, mint legszebb, Tompa hasonló nevű imádságos könyvének elején is megjelent. Nincs Tompának egyetlen költeménye sem, melyben a költő egész lelkivilága oly teljesen és híven tükröződnék, mint a Nőmnelc cimüben. Egy') V. ö. Super aspidem et basiliscum ainbulabis, et conculcabis leonem et draconem. 90. zsoltár.