Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1901

27 mad az édes mult, mikor a költő megelégedett volt az egyszerű boldogsággal, melyet nem rontott se kérdés, se kétely. A második részben jelenére tekint, mikor csak tudni akar s minden rejtélynek és titoknak végére járni, de sajnos : „Az út hosszú, a szám temérdek, Örök titkok, miket nem értek, Itt mélység mélységet kiált." A harmadikban pedig hitért és bizalomért esedezik a jövőre nézve, mely elengedhetetlen e nehéz kérdés miatt : „S mi vagyok én ? talány e földön, Hideg por, ha napom' kitöltőm : A lomb egyszer zöldéi s le-hnll . . . Az élet fontja könnyen billen, Visszásán mér a síron innen; Nem bánom ezt, — de túl ... de túl.. .! ?" Ezen a versen is kiválóan mutatkozik a zsoltárok hatása, sőt sz. Pál Apostolé is. Az egyik szaknak sora : »Itt mélység mélységet kiált* teljesen fordítása a zsoltárnak : abyssus abyssum ínvocat. Mikor pedig igy könyörög : „Oh fénj'etek ne tűnjék még el, De töltsetek be hit- s reménynyel, Hogy ha e testet levetem : Kétség s titok fel lesz derítve, Most tükörben, majd szinröl színre Leend látásom odafenn.

1

1 — ki no ismerne rá Sz. Pálnak tanítására : »Vide-