Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1901

18 denséget s örvény felett kóboroltak s tévelyegtek együtt. Azonban a költő kifáradt és visszavágyott az égi hit csendes lakába, hol a béke lángja melegít. A reményt világositó bán}-amécshez hasonlítja, mely az elrejtett égi kincset, melyet nem kell a tolvajoktól félteni, segít a gyarló embernek megtalálni. E világító mécsre szükség van, mert úgymond : „Bányász vagyok, Kincset keresve nyugtalan, Pályám nehéz, A kincs mélyen s eldugva van." Áttér aztán a világot körülfogó tiszta szeretet megéneklésére s igaz keresztén}' alázattal igy fohászkodik érte : „Mély kútfeje a szeretetnek ! Legyek hasonlatos hozzád ! Te tenger vagy : harmatcsepp legyek én, Mely tisztán fénylik a fa levelén, Enyhülést hoz és áldást ád !" De tán legtisztábban, legmagasabban szárnyal a VII. vers hangja, mely minden másnál szebben mutatja, hogy Tompa lelkét a keresztény vallás magasztos tanításai egészen át meg áthatották, hiszen, a ki oly magasra tud emelkedni, hogy az Isten küldte fájdalmakat szereti, azokat képes megköszönni, sértő embertársainak jó lélekkel megbocsát, az mintegy második Jób, méltó minden tiszteletünkre, bámulatunkra. Ez az a vers, melyben a zsoltárok mélysége, kifejező ereje talán a legszebben van alkalmazva.