Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1900

44 Horatius mint józan gondolkozású, derült kedélyű bölcs mutatja be magát, ki az idétt Rómában divatozó bölcseleti elvek közöl, — főleg az epikureusok és stoikusok elveiből — kiválogatja mindazokat, melyeket magára nézve legüdvösebbeknek tart. Ilyen értelemben volt ő eklektikus bölcselő.*) Az I. k. hetedik leveléből, vagy jobban mondva a levél sorai közöl azt lehet kiolvasni, hogy a két jóbarát között egy alkalommal némi kis félreértés támadt, melyet tisztázni kellett. Horatius számos költemén\'éből tudjuk, hogy Maecenas a legbensőbben ragaszkodott hozzá s társaságát csak nehezen tudta nélkülözni. Mikor egy izben a költő hosszabb ideig volt távol Rómától, Maecenas valószínűleg panaszkodott, talán szemrehám'ást is tett neki hosszas távolmaradásáért s e panaszból talán a hálátlanság vádja is kiszólt. E panaszra, e gyanított vádra akar a le vél felelet lenni, melj'nck gondolatmenete röviden a következő : Azt ígértem ugyan — mondja Horatius — hogy néhány nap múlva Rómában leszek s már az egész Sextilis (augusztus,) hónapot távol töltöm ; de ha egészségem kedves előtted, ne is kívánd, hogy az egészségtelen őszi évadra hazamenjek. Télire egy tengerparti városba megyek s ott tanulmányaimnak élek, de a tavasz első lágy fuvallatára, az első fecskével viszontlátlak. Talán azért nem fogsz hálátlanságról vádolni, *) V. ö. Dr. Básszel Aurél : Horatius életbölcselete. Fehértemplom. 18H4,