Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1900

22 campaniai lovag volt, (Kr. e. 148—103.) aki satiráinak 30 könyvében ép ugy kikelt a nyilvános, mint a magánélet viszásságai ellen és ostorozta bűneikért az előkelőket és alsóbb rendüeket egyaránt. A satirának gúnyos, csipkelődő jelleget ő adott. Horatius azonban a Lucilius-féle satirát sok tekintetben tökéletesítette sőt ezt az egyeto len eredeti római műfajt a legmagasabb fokra emelte. Satiráinak tárgyát a társadalmi élet gyarlóságai, félszegségei képezik, ezeket akarja szelíden gúnj^olódva megjavítani. Ép azért nem támad kíméletlenül egyesek ellen, hanem általában az osztályok hibáit: a kapzsiságot, nagyzási hóbortot, tékozlást, örökséglesést, uzsoráslcodást stb. tárja fel leplezetlenül; ,s mig e hibák felett bírálatot tart. nem nyúl a sarcasmus mérgezett nyilaihoz, hanem a vidám irónia hangján szól, mert mint jó felebarát azért mondja meg az igazat tréfával, szelid gúnnyal fűszerezve, hogy javítson, hiszen bevallott célja: ridendo dicere verum. (Sat. I, 1. 24.) Vannak oly szatírái is. melyekben a gúnyos elem majdnem egészen hiányzik, <csak egyszerű leírások, szellemes fejtegetések*, (Bartal) ilyen pl. a brundisimi utat leíró I. 5., másokban irodalmi kérdésekről, saját éleménj'eiről szól, majd pedig ethikai elveit fejtegeti. Stílusukban a költő a könnyed társalgási nyelvet használja s így előadásuk nem oly művészi, mint az ódáké, látszólag pongyola; mivel továbbá egy részükben a párbeszédes formát alkalmazza, azért epistolaival együtt csak beszélge•