Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

66 B. Szabó Dávid költői levele, mely T. Üdösb

1) B. Ráday Gedeon LJrhoz, 1788.« cimet visel, Rádayhoz fordul az általános elnemzetietlenedés szomorú viszonvai közt, mikor >nemes öltözetünket« lehánytuk, amelyre csudálva függesztette világ szemeitc. De nagj'obb baj, hogy ruhánkkal együtt régi magyar szivünket is elhánytuk s felséges nyelvünk is elhagytuk. »Igaz szó: nem szülnek sólyom fiakat soha gyáva galambok«. De hála Isten »gyönyörü szellő kezd lengeni«, mert felkeltek az irók, kik kö^t üdvözli az agg, de munkás Rádayt s lelkes epistoláját, mely mind tartalmilag, mind némely kifejezéseire nézve annyira hasonlit Berzsenyinek »A magyarokhoz« c. ódájához, igy fejezi be: ,, Oh név! Oh hazakedveilés ! Áldott öreg, oh Te, ki meddig Fen tartand népünk, mindég fogsz élni; közinkbe Béjöveted, melly tiszteletünk !... Hát társ vagy ? Elég ! Már Felvirrad ..." A derék irónak halálát két jelesünk siratja el. B. Szabó Dávid ós Virág elegiáján még ott ragyognak az első fájdalom frissen sajtolt könnyei. Baróti siratja benne a tudományokat, könyveket és őseink nvelvét szerető embert, kinek, nem o 7

7 tudni; ha lesz-e követője vagy sem? Virág elegiája mintegy visszhangja a Barótiénak. Alapeszméje jórészt megegyezik amavval Méltán könnyezi Baróti múzsája Rádayt, mert tudja, ki volt; tudja, mily sok érdeme volt. Azért kiált fel mintegy kétkedőn: 1 Azért idősb, mert a költő egyik fiát is Gedeonnak hivták.