Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

62 ságát »A pöstyéni utazásról (1801) c. rövidke versben, melyben Gvadányiról azt mondja, bog}' egymaga száz meg ezernyi magyart felülmúl s azért nem fél elmenni oda, hol »merő tótság lakik«, hiszen Gvadánjá is ott szokta magát megedzeni, hogy költői munkásságát hazája javára folytathassa. Nem kevesebb magasztalással telvók Barótinak Gvadányilioz irt ódái. Ezek egyikében örömét fejezi ki, hogy a béke újra mosolyog és Gvadányi ismét tollat ragadhat. Azután méltányolva nagy hatású munkásságát, ig}~ folytatja: „Eregeted a szép könyveket; s folyó, kötött Beszéded édessége mindenek szemit Az olvasásra vonja: senki meg nem ún : Minden magasztal: s miglen át nem olvasott, Kéziből le nem tesz; sőt nagyobban g3

7úladoz, Hogy újra kezdjen. — Mennyi sok fiat, leányt Nemzél hazánknak! mennyi százezer magyart Allítgatál fel. — Már eme tót völgyek is Szittyiai hangon zengnek". Utolsó ódájában örömét fejezi ki, hogy Gvadányi, mint a megifjult sas tért meg a pöstyéni vizekből s kéri, hogy a haza közörömére csak irjon s a rajta segítő kútnak is kössön koszorút. A mint tudjuk, Gvadányi ezt már jóval előbb, 1787-ben megtette, mert kedvelt fürdőjét »Pöstyéni förödés« c. alatt kiadott munkájában megénekelte s épen ez volt a költőnek első nyomtatásban megjelent műve. Baróti ódájának végéből az tetszik ki, hogy neki a gyógyító forrás semmit sem használt s