Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899
54 tását legszebben festi Berzsenyi Dánielnek »Virág Benedekhez« c. ódája, melyben valóságos elragadtatással szólitja meg a magyar hon Flaccusát, kinek lantja vetekszik a Tibur völgyén és Lesbos szigetén szárnyra kelt dalokkal s együtt szólal meg benne Alkajosz, Sztezíchorusz, Pindarosz szelleme. Virág példáján, kit ö nevez el tulajdonképen ómagyar Horatiusnak«, akar Berzsenyi is haladni s azért teljes bizalommal van iránta, midőn ig} 7 esd hozzá: „Jer, jer, légy kalauz pályafutásomon! Fáklyád mennyei lángjai, Mint Phárusz lobogó oszlopi fénylenek. Jer, jer, karjaidon segélj Ösvényedre ! akármerre vezénylsz, megyek". Csakugyan, Berzsenyi a Virágmutatta »Bellai szirtokon« emelkedett mestere fölé s a menynyivel magasabbra emelkedett, annyival emelkedik ez az ódája értékben szemünk előtt, mert az alaprakás dicsősége mégis csak Virágé, a mesteré, ki legszebb koszorúját kedves tanítványától kapta életében. Az erős nemzeti érzésű Virágnak nem kevesebb magasztalással adózik Debrecen költője, Csokonai Vitéz Mihály sem, »Virág Benedek Úrhoz« c. ódájában. A ^zengedező Virág«, ki Pannoniát és Dáciát új hangokra tanítgatja, rá is nagy hatással volt. Azért mondja: „Hallom tárogatód tábori hangzatit, Hallom Pest fala közt és Buda szirtjain;