Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1897

15 ez az oka, miért hever parlagon évtizedek óta a vallásos elbeszélői és azinműi tér. Valóban csak sajnálni lehet, hogy egy-egy vallásos költői munkára nincs kitűzve Marczibányi-Nádasdy-Teleky-stb.jutalom; mennyi pangó tehetségnek adna ez ösztönt s mily gazdagodására válnék ez idővel magának a vallásos költészetnek ! Maga, az irodalmi viszonyok mélyére pillantó Kazinczy is ily értelemben nj'ilatkozik : »Mily szerencse, barátom, —• írja Guzmicslioz

1) — hogy Tud. Gyűjteményünk van, hogy van Hóbénk, Auróránk ós hogy a Marczibányi jutalmak osztogattatnak. Áldás érte Fejérnek, Trattnernek, Igaznak, a két Kisfaludynak ; áldás, szives áldás Verseghynek«. A magyar vallásos költészet is vajúdni fog mindaddig, mig csak ilyetén természetű alapítványok és mozgalmak nem hozzák virágzásba. Mert épen a mai viszonyoknak tudható be, hogy vallásos alapon álló esztetikánk még nincsen s hogy kritikánk is boszantóan alacsony mértékkel mér; nem mintha vallásos költőink volnának nagyon szerény tehetségüek, hanem mert félnek, hogy az amúgy is mellőzött költőket végképen elriasztják. Úgy vagyunk, mint a század elején nemzeti költészetünk volt: örülünk, hogy író akad s maga az írás már érdem számba megy. Bizony ez keserű igazság, de így van. S ennek tudható be, hogy vallásos költészetünk talán Kazinczy és Guzmics levelezése, 30. 1.