Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1897

11 fölös példát szolgáltat irodalmunk története, mint vettek tárgyat, hangulatot költőink a vallás és valiásos érzelmek köréből. Különösen az utóbbi években — talán a naturálizmus visszahatásaképen — igyekezik a legtöbb költőnk, mint későbben utalni fogunk rá, költészetét vallásos hangokkal gazdagítani s a negélyezett világfájdalom helyett élő hitet, éltető reményt és áldásos szeretetet hirdetni. S úgy gondolom, ez nem csak vallásos érzésük önkény tel en megnyilatkozása, hanem egyszersmind művészi tudatosság is, mart, midőn egy általános, magasztos emberi érzéssel változatosabbá teszik költészetüket, egyúttal őszinteségben, igazságban s így hatásban is csak nyerhetnek műveik. Itt volna még helyén — legalább vázlatosan — szólani vallásos költészetünk múltjáról, kiválóbb alakjairól; ámde az egyes költők tárgyalásánál úgy sem kerülhetők el közben-közben a visszatekintések, utalások s így, hogy ismétlésekbe ne kelljen később bocsátkoznunk, mellőzzük azt e helyütt. Különben is, mint már az Előszóban említve volt, ki régebb vallásos költőinkről óhajt olvasni, részint tudományos folyóiratainkból, részint önálló tanulmányokból és antológiákból nyerhet némi tájékozást; holott az ujabb vallásos költészeti jelenségekről s annak képviselőiről a napilapok tiszavirágéi tű közleményein s néhány szorosabb értelemben vett katolikus folyóiraton kivtil alig-alig vett valaki tudomást. Első sorban szólni fogunk mai vagyis legújabb vallásos költészetünkről általában, neveze-