Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1897

104 tetbe, hogy oly időben irt és vándorhegedős módjára oly időben járta be énekelve a hazát, mikor a múzsák mindenfelé elhallgattak s ezért, ha nem alkotott is maradandó becsű műveket, a magyar irodalomtörténet mindig magasra helyezte az ő érdemeit és tisztelettel adózott emlékének. Elvonulni látjuk lelki szemeink előtt Hunyadit, kinek neve említésekor erősebben dobban minden érző magyar sziv, kit a külföld is úgy ismer, mint egy nemzetközi hérost, kinek haditettei nemcsak hazáját, de egész Európát, az egész nyugoti civilisatiót védelmezték és mentették meg a törökök pusztító csapásai ellen. Az ő támadó, úgynevezett hosszú hadjárata, a merészség, melylyel a Bolgárországban már akkor megerősödött törököt saját otthonában felkereste, egész Európa bámulatát magára vonta; Zrínyit, a szigetvári hőst, kinek hősi önfeláldozása, miután több hónapon át dicsőn félragyogtatta a magyarnak félelmetes ós rettenthetlen vitézségét, az mutatta meg, hogy méltó az életre, a szabadságra. A százados harcok után végre a béke hajnala derengett fél a szatmári békében. A békét nagyrészben Pálffy János a »Moriamur pro rege nostro« első liangoztatója művének lehet tartani, azt mindenesetre, a mit benne a magyar érdekek előnyére a viszonyokhoz képest biztosítani lehetett. E korbeli egész működésén meglátszik, hogy a hosszú harcokban kifáradt nemzetét a béke áldásaiban részesíteni akarta a nélkül, hogy