Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1895

360. év végén csak a görögből nyertek elégtelen tan­jegyet, ha a helyettesítő tárgyak tanulására kíván­nak átlépni, nem tesznek javító vizsgálatot a gö­rögből, hanem felvételi vizsgálatot a, helyettesítő tárgyak anyagából. 8. §. A felvételi vizsgálatokat az igazgatónak vagy helyettesének elnöklete mellett azon tanin­tézet és osztály tanári testülete tartja, melybe a tanuló belépni kiván. E vizsgálóbizottság határoz a felvétel felett. E vizsgálaton kell, hogy az el­nökön kívül legalább két vizsgáló tanár állandóan jelen legyen. 9. §. A felvételi vizsgálatok díja 10 forint. Minden vizsgálati díjat a vizsgálat megkezdése előtt kell megfizetni. 10. §. Egyik tanintézetből a másikba az át­lépés rendesen csak a tanév kezdetén történhetik. Évközben más intézetből jövő tanuló a tanári tes­tület határozata alapján csak a változtatás okai­nak igazolása mellett vehető fel. A felvételt megtagadó határozat ellen a fel­sőbb tanhatósághoz lehet folyamodni. 11. §. A középiskolák egy-egy osztályába rendszerint 60 nyilvános tanulónál több nem ve­hető fel, kivéve, ha párhuzamos osztályok állanak rendelkezésére. (L. az 1883. évi XXX. törv.-czikk 17. §-át). 12. §. Azok a szülők vagy gyámok, kik nem laknak az intézet helyén, gyermekük vagy gyám­fiúk felvételekor alkalmas helyettest tartoznak bejelenteni, kire a házi felügyelet ós nevelés te kintetében kötelességüket és jogukat ruházzák,

Next

/
Oldalképek
Tartalom