Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1893

24 versum) elfogadott jog (ius receptura). Ezen bíróság elé tartozott a tulajdon, a családi, örökösödési és minden per, melyet külön törvény nem rendelt más bírósághoz. Ezt a hatáskört megszorította az esküdt magánbírák alkalmazása, de különösen a lex Júlia de iudiciis privatis, mely szerint a centumviralis bíróságtól elvonatott az örökösödési pereken kívül minden ügy, melynek tárgya 1000 as-ra nem emelkedett. Hogy meddig állott fenn a centumviralis bíróság, azt egész bizonyossággal meghatározni nem lehet. Legutoljára a Kr. u. negyedik században tétetik róla említés. Az esküdt magánbírák az által különböztek az imént emiitett két állandó társas bíróságtól, hogy ők csak egyes esetekre alkalmilag nyertek meghatalmazást, mely azok befejezésével végot ért. Az esküdt magánbírák kétfélék voltak: egyes bírák (index ós arbiter) és társas bírák (recuperatores). Ha például olyan világos adóssági perről volt szó, a mely a törvény szavaival határozott összhangzásban állott, akkor a bíró feladata nem lehetett más, mint a törvény szavainak szigorú (stricto iure) alkalmazása (iudicium). Az ilyen perben itélő bíró neve: index. Ha pedig a felperes panasza nem zárt ki minden kétséget és az alperes kifogásai is megfontolást, igényeltek, akkor a bíró nem köthette magát a törvény szavaihoz mereven, hanem ítéletében helyet kellett engednie- a kölcsönös engedékeny-