Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1892
30 Kedves kötelességemnek tartom továbbá városunk legőszintébb köszönetét nyilvánitani fit. Dr. Burány Gergely urnák, a főgymnasium igazgatójának, azon buzgó és igen lelkes tevékenységeért, sokoldalú fáradozásaiért, melylyel a jó siker eléréséhez hozzájárult; — ugyszinte Schadl János tanár urnák, a diszes épület jeles tervezője- és építészének. Titeket pedig — szeretett városom minden jóra áldozatkész polgárai, emeljen és lelkesítsen azon tudat, hogy a szegénységtekhez viszonyítva, ezen párját kereső nagy áldozatot nem hiába hoztátok, hanem hoztátok a legdrágább kincsnek az érdekében, a melylyel birtok: gyermekeitek érdekében. Gondoljátok meg, hogy ezentúl nem lesztek kénytelenek zsenge gyermekeiteket ép azon korban a szülői háztól eltávolítani, midőn a szülői közvetlen gondozás- ós nevelésre legnagyobb szükségük van; emeljen azon tudat, hogy gyermekeitek egész középiskolai kiképezését a ft. csornai prémontrei rend fogja vezetni, azon rend, a mely közel egy századon át áldásos működésével határtalan hálára kötelezte le magának Keszthely város közönségét, a mely rendnek tagjai az élet legfőbb örömeitől magukat megfosztva, egész erejüket, minden tevékenységüket kizárólag a nevelés, az emberszeretet és a tudomány érdekének szentelik és a kiknek avatott kezére minden családapa és anya teljes megnyugvással bízza gyermekei nevelését.