Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1889

- 40 3— Az előadásokat rövid imával kezdte és fejezte be. A kath. ifjak az iskolai év lefolyta alatt háromszor gyóntak és áldozatok. A húsvéti szt. gyónást három napi sz. gyakoralatok előzték meg. Az anyaszentegy­ház által rendelt nyilvános körmeneteken az ifjúság is megjelent. Az ág. vallása tanulók vallásügyét Posch Zsig­mond, az izraelitákét Kohn Salamon keszthelyi rabbi kezelte; kiktől mint illető hitoktatóktól nyerték a val­lástanból tanjegyeiket. Az év folyamában i alakuló, 3 módszeres és 6 osztálytanári értekezlet tartatott, mely utóbbiakhoz járult a tanjegyeket megállapitó- és zárótanácskoz­mány. A tanulók közt karácsonkor és húsvétkor érte­sítők osztattak ki, melyek a szülők vagy helyetteseik aláírásával ellátva, az igazgatói irodában helyeztettek el. Az 1889/90. isk. év folyamán kettős gyász érte az intézetet. Mészáros Nándor, kir. tanácsos és szé­kes-fehérvári tankerületi főigazgató 1889. évi decz. 18-án elhunyt. Temetésén a tanári kar mély részvéte mellett a testület két tagja vett részt. Alig mult el az egyik, már ujabb váratlan csapás sújtotta intézetünket akkor, midőn az intézet igazgatóját Farkas Miklóst 1890. ápril. 21-én ragadta ki kö­rünkből ha alál. Amily súlyos veszteség érte az inté­zetet igazgatójának elvesztése által, épp ugy nagyon éreztük a tanár hiányát is. A váratlan csapás követ­keztében, hogy a tanitás menete meg ne szakadjon, a boldogultnak óráit a tanári kar tagjai egymásközt osz­tották fel olyiképen, hogyez időtől kezdve a III osz­tályban aphisikai földrajzot Kővári Károly, a IV. osztályban a természetrajzot Pákor Adorján, az al­gebrát Berényi Aurél válalta el. A rendkívüli események által oly felejthetetlenné tett tanévet befejezve, az év végi nyilvános vizsgála­tok a következő rendben tartattak meg : junius 14-én

Next

/
Oldalképek
Tartalom