Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1886

- 9 — czél után törekednünk, melyet soha el nem érhetünk. De az ész ezt éppenséggel nem fogadja el ; hanem ellenkezőleg, az ember tökéletlenségeinek ismeréséből a tökélyetesedés után való törekvést mint életczélt á'litja elénk. Ha az ember a tökély legmagasabb fokát az életben elérte volna, ha tökélyetes volna, akkor a tökélyetesedés után való vágynak már nem volna czélja, és igy azon természetes czél, mely egész életünkön átvonul, nem volna életczél. A tapasztalásból levont azon következtetés, mely épen az ember természetébe helyezi a tökélyetesedés után való törekvést, és ezt mint az ember átalános életczélját tünteti fel, csakis akkor helyes, ha bizonyos hogy az ember természeténél fogva tökéletlen és a tökéletességet mint czélt ö o ez életben el nem érheti. Eszerint az ember tökéletlensége azon remény táplálására utal bennünket, hogy létünk nem ér véget ez élettel, hanem a halál után részese lesz még a lét folytatásának is, hogy igy a nagyobb tökélyetesedés czélja felé még folyton törekedhessék. Azon két átalános alapelvből, mely szerint az emberi természetnek megfelelően kell intéznünk tetteinket, következnek mindazon tekintetek, melyeket, saját személyünket illetőleg minden cselekvésünknél figyelemben kell tartanunk. Első sorban azon tekinteteket kell figyelembe vennünk; melyek földi létünk fentartásával függnek össze. Az életfentartás nemcsak természetes életczél, hanem minden egyéb emberi czél után való törekedhetés szükséges eszköze. Önkényt lemondani minden czélról csak baj lehet, pedig önmagunknak bajt szerezni nem eszélyes cselekedet. Vétkes cselekedet tehát, bármily tekintetet és viszonyokat vegyünk is fel, az öngvilkosság, ez az emberi természettel homlok egyenest ellenkező, olyannyira, hogy nem található ok, mely ezt tenni parancsolhatná. Az élet fentartásának tekintete, — mindazon esetben, melyben az által az ember az általa különösen figyelembe veendő tekintetekbe nem ütközik, — megköveteli, hogy mindazt kerüljük, mi életünket veszélyezteti, és mindazt megtegyük, ami — feltéve hogy nem ütközik az erkölcstörvényekbe — az élet föntartására