Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1884

23 összeesküvéséről, elhatároz.'!, fondorlatai útját bevágni, minden rendel­kezésére álló szavazatot, Ciceróra adván, ki egyhangúlag meg is választaték. ') A democratia, két jelöltje majdnem egyenlő szavaza­tokat, kapott,, Antonius azonban kinek családja tekintélyesebb volt Catilináénál, néhánynyal többet. K véletlen hiúsította meg Catilina megválasztását és mentette meg Rómát egy második Cinnától. Piso Hispaniában kísérete, mások szerint Pompeius titkos ügynökei által már valamivel előbb öletett meg 2) Az egy Antonius consullal mire sem lehetett menni : Cicero széttépte azon laza. kapcsot, mely An­toniust az összeesküvéshez kötötte átengedvén neki Macedónia jöve­delmező helytartóságát. 3). •—- A város tompa forrongásban állt: a mozgalom fejeinek gyakori értekezletei elárulták, hogy ismét készü­lőben van valami. Alig foglalta el Cicero hivatalát, már is P. Servilius Rul­lus tribun egyetértve Catilinaval ama javaslatok egyikével lépett tel. melyek következése századok óta az volt, hogy a legmagasabb fokra csigázták mind a vagyontalanok kapzsiságát, mind a, senatus harag­ját,. A javaslat egy agrar-törvény volt. Ez következő határozmányo­kat tartalmazott: bizonyos kivételek fentartásával adják el az újon­nan meghódított területeket s néhány más, az államra nézve csekély jövedelmű jószágokat: a, befolyó árból, egy ess ég utján, vásároljanak össze Italiában, a szűkölködő polgárok között kiosztandó földeket; a pontifex maximus választásánál szokásos mód szerint, azaz 35 tribusból sorsolás utján kihúzott tizenkét tribus nevezzen ki tiz biz­tost, kik öt, éven át, korlátlan hatalommal és ellenőrzés nélkül, oszt­hassák ki vagy idegenithessék el a respublica jószágait és a ma­gán birtokokat mindenütt, a hol nekik tetszeni fog. Meg volt ne­kik engedve, gyarmatokat alapítani mindenütt, a hol csak czélszeríi­nek tartják, kivált Stella területén s Campaniában, hol ötezer római polgár volt letelepülendő 4). '). Cic. in Pisoneni, I. 3. „Me cunctn Italin. me omnes nrJines, mo universa civitas, non prins tabella, quam vore prioréin consuVai decla­ravit." 2). Sallustius, Catilina, 19. 3). Plutarchus, Cicero, 17. 4). Cicero, oratio secunda de lege agraria, XXV.

Next

/
Oldalképek
Tartalom