Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1884

21 szilárdabb és magasabb állást foglalhasson el, hogy régi pártfogó­inak követelődzéseitől meneküljön, s hogy ne legyen mégis kényte­len régi ellenfeleivel fogni kezet, igyekezett egy pártot teremteni, mely a többiek mérsékelt elemeiből állana, s melynek ő lenne ve­zére. Jól tudta azonban, hogy e pártot nem rögtönözheti, és semmi­ből nem alkothatja meg. Lenni kellett előbb egy magnak, mely kö­rül az ujonczok, kiket megnyerni remélt, tömörülhessenek. E magot a polgárok azon osztályában vélte föltalálni, melyhez születésénél fogva tartozott, s melyet lovagi osztálynak neveztek. Rómában mindig hiányzott az, a mit ina közép vagy polgári osz­tálynak nevezünk. Ahhoz képest, a mint a kis földmivesek mindinkább odahagyták mezőiket, és a városba jöttek lakni, s a mint „azok a kezek, melyek előbb búzát és bort termeltek, csak tapsolással vol­tak elfoglalva a színházban és circusban" ') mind nagyobb-nagyobb lett az űr a dúsgazdag nemesség közt, mély csaknem az egész közbirtoknak ura volt, és azon szűkölködő s éhes nép közt, mely a felszabadított rabszolgákkal folyton szaporodott. Az egyedüli közve­títő elemet e kettő közt a lovagok képezték. Ez a név azon idő­szakban, melylyel itt foglalkozunk, nemcsak azon polgárokat jelen­tette, kiknek az állam lovat adott (equites equo publico), s kik a választásokon külön szavaztak ; megadták e nevet mindazoknak, kik lovagi census birtokában valának, azaz kiknek vagyonuk 4(10,000 sestertiusnál (8UÜ,OÜO frank) többre rúgott. A nemesség megvető­leg bánt ezekkel az alacsony származású plebejusokkal, kiket a vé­letlen vagy takarékosságuk meggazdagitott: távol tartotta magától e szerencseliakat; és a mily bőkezüieg árasztotta rájok megvetését, éj) oly makacsul zárta el előlük a közhivatalok útját. Mikor Cicero consullá választatott, harmincz éve niult már, hogy egy uj ember sem jutott el consulságra, sem lovag, sem plebejus. Ekként kizárva a politikai életből a nagy urak irigysége által, kényszerítve voltak a lovagok más térre fordítani tevékenységöket. A helyélt, hogy sze­rencsétlen jelöltségi kísérletre vesztegessék idejöket, vagyonszerzés­sel foglalkoztak. És minthogy Róma akkor már nem a Curiusok és Cincinatusok korát élte, s a dictatorokat nem az eke mellől hoz­'). Varró : De re rust. II, 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom