Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1883

dani római Mogentiana területén a Balaton számos IY. századbeli valódi római ötvös-iparczikket mos ki, kedvező alkalom kínálkozik arra, hogy ezeket az általam kiásottakkal összehasonlítsam, és épen ezen összehasonlítás folytán ki kell jelentenem, hogy szépség és csinosság dolgában barbár tárgyaim a hasonnemü római készítményeket nagyon is fölülmúlják. A temetőimben talált ötvösmunkák, nevezetesen az ékszerek, egy a rómaitól sokban elütő, uj, a germán irányt követő műipar termékei. Ama legrégibb ötvösmüvek, melyek Európa éjszaki tájain elszórva találtattak és találtatnak, sem a germánoknak, sem az állítólagosán magasabb műveltségű és a germánok által lakhelyeikből kiszorított keltáknak nem tulajdoníthatók. A legújabb kutatások kimutatták, hogy azok etrusk vagy phoeniciai eredetűek és kereskedés útján jutottak az éjszaki tartományokba. A nemzeties izlésü ötvösműipar kezdetei a germánoknál csak a római uralom hanyatlása korában tűnnek fel, legkivált ott, hol ők a rómaiakkal közelebbről érintkeztek, a Rajna és a Dnna mentében. És ez a germán műirány, melynek első nyilvánulásait bízvást a negyedik század kezdetére tehetjük, az ötödik századtól kezdve Nagy Károlyig az összes európai ötvösmüiparra nézve mérvadó volt. Ama ékszerek alapformái, melyeket én ástam ki temetőimben, kisebb nagyobb változatokban nemcsak a mai Németországban, hanem Helvetiában, Francziaországba, Angol és Irhonban, sőt Skandináviában is mindenütt ismétlődnek, tehát mindenütt, hol az angolszász, alamann, burgund és frank népek a népvándorlás korában megfordultak. Fel kell tehát tennünk, hogy abban az időben, a mikor a germánok, önálló államokat alkotván, maguk kezdtek saját ékszereikről gondoskodni, vagy maguk készítették ezeket az ötvösmunkákat, vagy a mi még valószínűbb, a hatalmuk alá került, vagy a velük barátságos viszonyban élő római ötvösökkel készíttették. Ez utóbbi feltevést a keszthelyi tárgyakra kívánnám alkalmaztatni, hisz a római kosmopolita nép volt, mely annak dolgozott a ki fizette és ugy dolgozott, a mint a fizető kívánta; az előbbi feltevés inkább a Rajna mellékére szól, hol a germánok a római örökségbe korábban ültek bele, és a hagyományosan folyton gyakorlatba levő ötvöstechnikát a rómaiaktól elsajátították. A római és germán müizlés közti különbség nem annyira az alap-alakokban, mint inkább azok kivitelében nyilvánul. A római díszítés plastice kidomborodó, rendes, határozott tagozatot mutat, a germán szereti az egészen sík fölületet; a római alakos diszét az antik építészetből, vagy a stilizált állat és növényvilágból veszi, a germán többnyire megelégszik a vésett vagy vonaldiszszel, mely nem képez tiszta, megnevezhető és kerekded alakokat, hanem