Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1879

37 hatunk a Gondviselésnek, hogy ily férfiakkal áldott meg bennünket, kik oly kincset adtak nekünk a nyelvben, melyet semmiféle vész meg nem emészthet. Szeressük tejeit e nyelvet — úgymond- egyik szellemdús publicistánk — mely ugy gondolkozik, mint mi magunk, mely velünk érez, beszél, költ, dalol, mely a magyar szellemnek kincse s nemzetünk élő sáncza, mely összeköt mindnyájunkat egy­mással egy családdá s elválaszt mindenki mástól, ki nem tartozik hozzánk. E nyelv szép, gazdag, logikában erős, alakjaiban szabatos, költészetre alkalmas, zenére dallamos, tudományra művelt, hangzásra férfias. Csak ha nyelvünket szeretjük, ha annak folytonos emelke­désére minden tőlünk kitelhető módon közreműködünk, csak akkor mondhatjuk el igazán, hogy: miénk a nyelv, mely az európai iro­dalmak sorában méltó helyet foglalhat el, s mely nekünk dicsőséget szerez; ámde soha se feledjük, hogy e nyelvet Révai fejlesztette, Kazinczy tette csinossá, művészivé, Vörörnarty magyarossá. Fábry Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom