Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1879

33 megalapítani nemzete jövendő boldogságának fényes korszakát. E müve által, mint Toldy mondja, ő a köz érzés légvalódibb letéteményese,lett annak legpregnánsabb kifejezője is. Leírhatatlan a lelkesedés, melvlyel a nemzet Vörösmartynak „Zalán"-ját fogadta, s e lelkesedés, teljesen indokolt. Mert ámbár az éposz, mint költői mű, nem egy kivánni valót hagy hátra; de a nyelv kezelése bámulatra ragad. Lássuk tehát, mit tett Vörösmarty nyelvünk ügyében? Révai grammatikailag kifejtette nyelvünket az aligiét burokjából. Kazinczy pedig az igy kifejtett nyelvet csinossá, folyékonynyá és Ízletessé tette. Ámde a régi mythologiai elnevezésekkel tultömött s a magyar zamatot még mindig nélkülöző nyelv alig válhatott volna hosszabb ideig tartó lelkesedés tárgyává, ha csak nem jő egy Vörösmarty, a ki e külföldi üvegházi növényeket ujakkal, találóbbakkal és mégis magyarosakkal cserélte fel. Ellenvetésül fel lehet ugyan hozni, hogy hiszen ez, két bajnok elődje nyomán könnyen sikerülhetett Vörösmartynak. De erre csak az felelhetjük Gryulayval. hogy: Vörösmarty ép annyit tanult Zrínyitől és Mikestől, mint Kazinczytól, a régi és uj vegyületéből alkotta meg a nyelvét, mely újítót s régihez ragaszkodót egyiránt elragadott. Tehát ha Kazinczytól tanulta a gyöngéd modort s alkalmazásaiban a modern tapintatot, ugy a nyelv eredetiségét a magyarosságot bizonyára Zrínyi- és Mikestől sajátította el. Jól ismerte ő a nyelv törvényeit. „Mert valóban kényes a magyar nyelv! olyan, mint ama szabadon született, jól nevelt s mindén viszontagságai között is ártatlanságban maradott szűz leány, kinek tiszta erkölcse s ennek érzéséből származó nemes büszkesége semmiféle erőszakot meg nem szenved. Megnyerheted idővel és tetszésedre hajthatod nagyratermett s minden szépnek és jónak elfogadására alkalmatos szivét, ha illendő módját tudod és oly boldogcsillag alatt születtél, hogy ezt tudhasd; de (akárki légy különben!) e nélkül ne járulj hozzája, ne alkalmatlankodjál rajta, mert szégyennel tele kosarat kapsz."

1) Vörösmarty tetszése szerint idomította a nyelvet, megfékezte s igába hajtotta, hogv annál szabadabban élvezzék a hon fiai, de egyszersmind maga a nyelv is annál zengzetesebb, annál magyarosabb legyen. Mind megannyi látszólagos ellenmondás: ámde csak rövid gondolkodás kell, hogy tisztán álljon előttünk az ellentétek látszata, s az előbb láthatatlan igazság napként ragyogjon. Bizonyára nagy elfogultságra, sőt kézzelfogható egyoldalúságra mutatna azt állítani, hogy Vörösmarty maga alapította meg azt a nyelvet, mely még most is zeng. Révai és Kazinczy ép ugy elévülhetetlen érdemeket szereztek magoknak nyelvfejlesztésünk ügyében, mint Vörösmarty, sőt ezt nem dicsőíthetjük a nélkül, hogy két elődje iránt szivünk a legmagasztosabb hálaérzelmekre ne hevüljön. Hiszen: „Valamint a nemzeti nyelv, ugy a nemzeti irodalom soha egyeseknek műve ') Bacsányi „Ányos élete." 3