Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1879
Minden nemzetnek legdrágább szellemi kincse a nyelv. Oly fához hasonlít ez. mely gondos ápolás és nyesegetés után fáradozásaikért dúsan szokott jutalmazni gyümölcseivel. Ez azon megbecsülhetetlen szellemi tőke. mely lelkiismeretesen kezeltetvén legbiztosabban meghozza kamatait; ez a nemzet szellemi emelkedésének vagv hanyatlásának csalhatatlan fokmérője. Tagadhatatlan tény. hogy minden nemzet csak nyelvében él; vegyük el nyelvét s megfosztottuk őt leghatalmasabb életerétől. Az ily nemzet többé már nem él, hanem csak tengődik: fenmaradása csak idő kérdése, mint azt a történelem számtalan meggyőző példával igazolja. Ezen igazság lebeghetett Kölcsey szemei előtt is. midőn magasztos honfiúi lelkesedéstől áthatva igy szól: „Haza és nyelv egyforma rangban álló két nevezet minden népre nézve, ha "a tiszteletben álló nemzetek sorából kitaszittatni nem akar. Nemzeti életet nemzeti nyelv nélkül gondolni lehetetlen. Jaj a nemzetnek,mely lakhelyeiből kiüldöztetett! jajabb annak, mely ősi nyelvétől fosztatott meg.""*) Reánk magyarokra is vajmi sokszor nehezedett a gondviselés sújtó keze, midőn természetes elleneink ármányt és erőszakot felhasználva nemzetiségünk legfőbb és legbiztosabb támaszától, nyelvünktől akartak megfosztani. De a nemzet szívóssága nemcsak ellenállott az ily kísérleteknek, hanem azokat diadalmasan túlélve, minden egyes megrázkódtatás után annál nagyobb hévvel karolta fel elhanyagolt szellemi kincsét. Ma már nyugodt öntudattal elmondhatjuk, hogv habár nyelvünk nem emelkedett is még minden tekintetben az európai culturnemzetek nyelvével egyenlő színvonalra; de a nemzeti visszahatás és lelkesedés nyelvünkön egy oly irodalmat teremtett, milyent — a körülményeket s az idő rövidségét tekintve — aligha lesz képes valamely nemzet hamarjában felmutatni. Hogy nyelvünk és irodalmunk ezen emelkedése annál inkább kitűnjék, de különösen, hogy láthassuk a tényezőket, melyek az irodalmi nyelvnek, ha nem is a alapítói, de t44szőr s úgyszólván alapításának okai voltak, vessünk egy rövid pillantást irodalmunk őskorára. *) Kölcsey „Magyar játékszín" 1827. 2*