Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1915
8 Vergilius a jelenét; Cicero és Horatius irataik erkölcsi tartalma, másrészt egyéniségük miatt olvasandók ; nevelői is voltak az emberiségnek«. A gim- máziumi latin auctoroknak ilyetén megválogatása — Kármánnak egész életén át vallott kedves eszméje — első pillanatra is megdöbbentően szűkkörű. Négyjdatin íróval állandó érdeklődést kelteni teljességgel lehetetlen; még a különben oly sokoldalú Cicero is unalmassá válik, ha folyton őt tálaljuk a tanulók elé s ha életét, fejlődésének minden fordulatát1 olyan aprólékos részletességgel tárgyaljuk, mint azt Kármán kívánja. Elvégre is a római kultúrát akarjuk a tanulókkal megismertetni, nem pedig egyes írók fejlődését és munkásságát. Kármán tervezete, amellett, hogy nem alkalmas az érdeklődés ébrentartására, azért is elhibázott, mert egyenesen arra vezeti a tanulót, hogy hamis képet alkosson a római életről, kultúráról, nemzeti és egyéni római jellemről. Mert az a tanuló, ki ezen a négy írón kívül a római irodalomból mást nem ismer, kétségtelenül csak a »gravitas« jegyében fogja tudni a római embert és életet elképzelni, csak szigorú és komoly római politikusok, hadvezérek, udvari költők képe fog élni lelkében, fejében stoikus és epikureista világnézetek halvány emlékei fognak derengeni, — míg a római életről, az ebben megnyilvánult örök emberiről — mert Horatiusnak egykét szatírája nem fogja ellensúlyozni a fejébe tömött gravitas-képzetek meny- nyiségét — igazán nem fog tudni semmit. Hogy a rómaiak is emberek voltak,léitek, játszottak, szerettek, szenvedtek, örültek és gyűlöltek, arról édes-kevés fogalma lesz annak, aki Plautusból, Terentiusból, Catullusból, Ovidiusból, Tibullusból, Propertiusból, Martialisból, a Pliniusokból,*Senecából és hogy többet ne említsek: Tacitusból semmit sem olvasott; pedig hogy a rómaiban nemcsak a polgár, hanem az ember is érdekes és hogy csak egész életüknek és kultúrájuknak — nem pedig pusztán a méltóság- teljes »cívis Romanus«-nak — volt elhatározó befolyása mai műveltségünk kialakulására, azt talán nem szükséges újból ismételnem vagy bizonyítanom. Csak még egy rövid megjegyzést Kármánnak Tacitusról tett nyilatkozatára.1 2 »Tacitus — mondja — sem a korszaknál fogva, melyet tárgyal, sem írói természeténél fogva nem az iskolába való«. Ez az ítélet felületes és igazságtalan. A császárkor épen a rómaiság átformálódásának ideje, az a retorta, melyen át a római kultúra a miénkbe átszűrődött s melyben az, ami benne igazán értékes volt, lecsapódott. Mesteribb tolmácsa ezen forrongó idők csodálatos erényeinek és feneketlen gonoszságainak nem volt Tacitus- nál; ezt a páratlanul mozgalmas és változatos korszakot, a keresztyénség fellépésének s az elhatározó belső válságoknak óriási jelentőségű korát, igenis meg kell ismerniök a tanulóknak s igenis: épen Tacitusból kell megismerniük. Tacitusnak »irói természete« ? Az igazságnak fanatikus és kíméletlen keresése, kegyetlen kritika, metsző gúny, éles irónia, elemi erővel 1 Adalékok 86 1. 2 Adalékok 85 1. V. ö. Beszterczebányai igazg. értek, jzkve 79 J.
