Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1914

80 bizony a mi szivünk, lelkünk aggódó gonddal, vagy határtalan lelkesedéssel telt el és időbe került, amig a szenvedélyek és indulatok csillapodtával, a zaklatott kedélyek lelki egyensúlyának helyreálltával ismét az iskola nyugodt, békés és komoly munkájához láthattunk. Ilyen és lejebb még részletesebben felsorolandó viszonyok közt bizony nem volt könnyű sem a tanár, sem a tanítvány feladata, sem a tanitás, sem a tanulás. — De minél tovább folyt a háború, annál jobban urai lettünk érzelmeinknek, annál inkább megacélozódtak idegeink is, mint akár künt küzdő katonáinké és annál erősebben hatott át az a tudat, hogy a nehéz időszakban megkettőzött kötelességtudással kell munkáinkat, feladatainkat az iskolában teljesítenünk. E tudatból és katonáink fényes haditetteiből merítettük azután azt az erőt, amely lehetővé tette, hogy e viszontagságos és a tanitás rendes me­netében sokszor megzavart évet is eredménnyel fejezhettük be. Magát a tanévet ugyan ezúttal is a rendes időben, tehát augusztus 31-én a javító-, pótló- és magánvizsgálatokkal kezdettük meg, valamint a beiratások is szep­tember 1-től folytak, a tanév megnyitását azonban — számolva az utazás nehézségeivel és a szülők közt elterjedt azon hírrel, hogy a tanitás a kitört háború miatt halasztást fog szenvedni, — szeptember 6-ika helyett csak szeptember 12-én, tehát egy héttel későbben nyitottuk meg. Közben egyúttal megoldottuk a hadi szolgálatba bevonult 5 rendes és az iskolaorvos és egészségtantanár helyettesítésének nehéz kérdését. Nem kevesebb mint heti 89 óra, lehetőleg szakszerű helyettesítésről volt szó, köztük az összes magyar és német nyelvi órákról, mert ezen tárgyak szak­tanárai mind bevonltak. Ezen 89 óra helyettesítése az otthonmaradt tiz kartársra átlag heti 10 óra többletet jelentett és ezzel egy-egy tanár heti óraszáma 28-ra, az igazgatóé 18-ra emelkedett volna. De heti 28 óra ellá­tásáról még az esetben sem lehetett szó, ha ismét visszatérünk a délelőtti és délutáni tanításra, amiről azonban egyéb okokon kívül már csak a vidékről bejáró tanulók nagy száma miatt is le kellett tennünk. Ennek alapján nem maradt más hátra, minthogy élve az egyes tantárgyaknál a vallás- és közoktatásügyi miniszternek 114811/1914. sz. rendeletében meg­engedett óraredukcióval és a tornában 2—2 osztálynak összevonásával oly tantárgybeosztást összeállítani, amely a tanulmányi eredmény veszélyeztetése nélkül, a szabadkézi rajz kivételével, és az itthon maradt tanárok túlságos megterhelése nélkül lehetővé tette az összes órák ellátását az itthonmaradt tantestületi tagok által. Az ilyen módon előállott és díjtalanul vállalt óratöbblet átlag 4—5 óra volt fejenként. A szabadkézi rajz ellátására Patzkó Gyula, helybeli áll. polg. fiúiskolái rajztanárt kértük fel. Az iskolai orvosi teendőket pedig Dr. Klein Ármin

Next

/
Oldalképek
Tartalom