Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1914
10 gítettél s azután e zivataros idők egy órájában letűntél. Méltán gyászolunk, méltán könnyezhetünk, mert borostyánnal vártunk haza s ime halotti szemfedö borúit mosolygó orcádra. Sokan előztek meg, ki tudja, kik fognak követni? A késmárki vértanúk temetője lassanként hősök temetőjévé lesz s Ti lesztek nemzeti históriánk ama glóriás alakjai, kiknek emlékezetére »lángolunk és sírva fakadunk«. Igen, lángolunk, mert Tőletek tanultuk meg, mint kell az életet eszmék által megszentelni, mint kell az életet a halál által halhatatlanná tenni. De sírva fakadunk, midőn porig sújtott apáitok és jó anyáitok Jeremiással így kiáltanak hozzánk: »Mindnyájatokat kérünk, ti járókelők, tekintsetek és lássatok meg, ha van-e oly bánat, mint a mi bánatunk, van-e oly fájdalom, mint a mi fájdalmunk. Gyászra fordult örömünk, leesett fejünknek koronája«. így panaszkodnak öreg szüleid, így panaszkodunk mi mindnyájan, jó Gyuri barátunk, midőn Tőled búcsúzunk. Legyen könnyű neked az édes hazai föld, melyért ifjú éltedet áldoztad s hős lelked pedig kísérje, bátorítsa dicső seregünket a kivívott diadalra. Isten veled ! Isten veled! Dr. Banczik Samu. 2*
